2011. május 17., kedd

Az evolúció cáfolata

Ezt megelőző bejegyzésem Wagner A walkür című zenedrámája (és nem operája!) kapcsán keletkezett, és igazán nem szeretném az egy témán való szívós lovaglással elriasztani az Olvasót, de Wagner Ringjéről még gyűlik további mondandó. Hanem addig is – pihenésképpen, mégis ide kapcsolódóan – foglalkozzunk valami könnyedebb témával, mondjuk, az evolúció cáfolatával.
Legalábbis a hangszerek világában.
Ugye, az evolúció – természetesen a kocsmai univerzális szakértők leegyszerűsítő stílusában – miről is szól? Arról, hogy 1) az anyag idővel egyre bonyolultabb szerkezetekbe szerveződik, más szóval, az egyszerűbb ősöknek bonyolultabb utódai lesznek, persze, sok-sok generáción keresztül. 2) Annak a fajnak van nagyobb esélye a fennmaradásra, amelyik ügyesebben alkalmazkodik a (változó) körülményekhez.
Ez a hangszerek világában is így van. Ráadásul ebben a világban sokkal konkrétabb tárgyak állnak a rendelkezésünkre, mint a bioszféra fosszilis leletei. Végigkövethetjük azt az utat, amely a zenélő csontocskától a fuvoláig, a kosszarvtól a szelepes vadászkürtig, az íjtól a modern, kromatikus hárfáig, a pingvin szárnyától a karmester frakkjáig vezet. Különösen izgalmas azt látni, hogy a legtöbb hangszer őse nem is zenélésre szolgált, hanem pl. jeladásra vagy éppen fegyverként. Mi több, arra is láthatunk példát, amikor az evolúció rostál. A zongorán a Jankó-féle klaviatúra több szempontból praktikusabbnak ígérkezett, mint a hagyományos, mégsem tudott elterjedni. (Merthogy a praktikus elemek mégiscsak kisebbségben maradtak az előnytelenekkel szemben.)
(Itt nem állom meg, hogy egy kis kitérőt tegyek. Általános iskolai zenetanításunkban, amennyire tudom, még mindig tartja magát az a téves szemlélet, mely a zenekar vonós apparátusának tagjait egyazon családba sorolja. Ezúton szeretném jelezni, hogy a nagybőgő nem a hegedű-, hanem a gambacsalád tagja.)
Eddig rendben, de mi van, ha a hangszerparkban teremtett egyedek bukkannak föl, úgyszólván előzmény nélkül? Az első, evolucionistákat nyugtalanító példa a Wagner-tubák megjelenése lehetett. A kifejezés többesszámú (tehát nem Wagner által felszippantott dohánytermékről van szó), ami kapásból családot, konszortot sugall. Ráadásul az indokolatlan mimikrivel is találkozunk, tekintve, hogy a Wagner-tuba nem tuba-, hanem kürtváltozat.



Ezeket a hangszereket Wagner kifejezetten a Ring zenekara számára konstruáltatta, legalábbis én mindenütt így olvastam. A Wagner-tuba honlapján (mert ilyen is van) viszont az áll, hogy a belga hangszerkészítő, Adolphe Sax a kész hangszerrel kereste föl Wagnert, hogy mit szól hozzá. (Wagnernek tetszett.)
Hogy konkrétumokat is mondjak, a zenekarban rendszerint két tenor- és két basszustuba szerepel (B, illetve F hangolással). Sötét és puha, szinte orgonaszerű hangzásuk szépen dúsítja-színezi a többi rézfúvós hangját. A Wagner-tubákon kürtösök játszanak, miből is következik, hogy a hangszereknek kürtfúvókájuk és bal kézre szabott billentyűzetük van. Wagner után számos zeneszerző fölfigyelt a Wagner-tubára, és alkalmazta műveiben. Hadd idézzem itt az egyik legkedvesebb példámat, ez Bruckner VII. szimfóniájának második tétele, egyébként ez a Wagner-tubák Wagner utáni első alkalmazása.


Ahogy mondtam, sok zeneszerző szívesen vette-veszi be a zenekarba ezeket a hangszereket, de igazából önálló karriert nem tudtak befutni, megmaradtak a természetazonos színezék szerepében (abban viszont pompásak).

Hanem a Teremtő szerepében megnyilvánuló Saxnak voltak egyéb teremtményei is, közülük a legsugárzóbb pályát a szaxofon futotta be. 



Általában a hangszereket illetően mindig termékenyítően hat, ha azok dzsesszmuzsikusok, főleg afro-amerikaiak kezébe kerülnek, akik megkövült hagyomány, előítéletek, korlátok és gátlások nélkül nyúlnak hozzájuk. Hogy a dzsessz-zenészek melyik hangszert miért kedvelik meg jobban a másiknál, az nemigen tudható, mindenesetre tény, hogy a szaxofon valami hihetetlen népszerűségre tett szert. Itt aztán igencsak lehet küzdeni a bőség zavarával, ha hangzó illusztrációt szeretnék ideilleszteni. Úgyhogy egy olyan példát választottam, amely a dzsessznek az ún. komolyzenére való visszaható, frissítő erejéről ad hírt. Igor Sztravinszkij a szerző, és ami itt következik, az az Ebony concerto első tétele.




Az evolúció elméletét aztán (főleg a XX. században) más, égből pottyant hangszerek is kikezdték (pl. Martenot hullámok), de azért általában elmondhatjuk, hogy az instrumentumok döntő többsége illedelmesen bejárta a törzsfejlődés rögös útját.

9 megjegyzés:

Éva írta...

Tüneményes egerentyű!Köszönet.

Jgy írta...

Szívesen, máskor is. :-)

Balázs írta...

Érdekes megközelítés, és meglehet (bár keveset tudok hozzá), hogy önmagában a hangszervilágon belül érvényes. Ha azonban nagyobb léptékben nézzük, és a hangszereket is a memetikus evolúció megnyilvánulásainak vesszük, akkor szerintem már nem áll a dolog. De ez az érdekességen és az informatív mivolton nem változtat.

A pingvines vonalon meg jót derültem. :)

(Ja: IE9 alatt hallgatható a zene.)

Benkő Pál írta...

vitatkoznék a címmel: a leírtak nem cáfolják, hanem illusztrálják az evolúciót (a szaxofon pl. remek példa a horizontális géntranszferre).

vitatkoznék továbbá a kitérővel is: lehet, hogy valaha volt külön braccio- és gambacsalád, de az evolúció (már párszáz éve) egy vonóscsaláddá olvasztotta őket: minden lényeges szempontból kisebb a különbség a cselló és a bőgő, mint a cselló és a hegedű között (a gyártás nem lényeges szempont: sose számított pl., hogy egy fuvola aranyból vagy tölgygyökérből készül).

Jgy írta...

Balázs és Pali: hangszerek többé-kevésbé váratlan felbukkanásával akár cáfolni, akár illusztrálni akarni az evolúciót, ez igazából csak mint tréfa állja meg a helyét. A hangszertörténeti ismertető persze, komoly szándékkal készült, csak az evolúcióra való kikacsintás volt mókásnak szánva. (Bár szerintem ezt vettétek is.)
Balázs: örülök, hogy az általad preferált böngészőn hallgathatók a példák.
Pali: nem tudom, mi az a horizontális géntranszfer. Akár kommentben, akár magánban megköszönném, ha.
Ami a kitérőhöz fűzötteket illeti, valószínűleg külön posztot is megér a téma.

Benkő Pál írta...

evolúcióügyben (mint pl. horizontális géntranszfer):
http://criticalbiomass.freeblog.hu/

Jgy írta...

OK, kösz.

Attila írta...

A wagner-tubán kürtösök, a szárnykürtön trombitások, az angolkürtön meg oboisták játszanak. Micsoda őrült kavalkád. (Apropó, a kaval is egy hangszer, biztos a kaval-kádban mossák.) És akkor még ott van a brácsa, ami több nyelven is "viola", mégis a hegedűfélék családjába tartozik, nem pedig a violákéba (viola da gamba, da braccio, stb.) Aztán itt van az anyag problémája is. Az aranyfuvola is fafúvós, és mellesleg a szaxofon is. Ez utóbbira azt a mentséget találták, hogy mivel azt is náddal szólaltatják meg.
Remélem a közterek átnevezése után hamarosan átnevezik a hangszereket is:)

Benkő Pál írta...

ja, és az igazi tuba meg egy kontrabasszus-szárnykürt.
(persze csak történetileg, mert ha azt nézem, hogy ma már a tuba a becsületes hangszer, a szárnykürt meg csak egy kuriózum...)

(ja, és Operán (nomen est omen) is hallgatható a zene.)