Feltámadunk!

Igencsak a jó múltkorában készült egy bejegyzés a hazugság zenei ábrázolásáról, mégpedig Heinrich Schütz Máté-passiójában. Úgyhogy most ugyanebből a műből csemegézünk, a feltámadás tárgykörében.
Idézet Máté evangéliumából (Mt. 27: 62,63): „Másnap, a péntekre következő napon, összegyűltek a főpapok és a farizeusok Pilátusnál, és így szóltak: „Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: Három nap múlva feltámadok!”
Hogyan jeleníti meg a feltámadás fogalmát Schütz? Föltámasztani nyilván olyasmit lehet csak, ami már nem élő. Jelen esetben Schütz két, a reneszánsz zenében gyakori fordulatot alkalmaz, mely fordulatok az ő idejében már-már anakronisztikusnak számítottak.
Az egyik az ún. modális skálákat idézi (az ezekre a hangsorokra épülő hangnemek eltérnek a ma használt molltól és dúrtól; régi felhasználási területük miatt egyházi hangnemeknek is nevezik őket). Itt a mixolíd hangsorra jellemző fordulattal találkozhatunk (első kottapéldánkban

Lassus él vele mint kortárs kompozíciós elemmel). A másik, Schütz által immár feltámasztott elem a cambiata, amit pl. Palestrina alkalmazott előszeretettel. Schütz a „harmadnapon” kifejezést zenésíti meg a mixolíd fordulattal, és a „feltámadok” szóra illeszti a cambiatát – négy szólamból háromban. 

Természetesen a zenetörténetben korábbi korok stílusának, fordulatainak vagy éppen azokból származó konkrét művek idézetének se szeri, se száma. Schütz eljárása azonban – melynek szándékosságában úgyszólván biztos vagyok – annyira könnyed, annyira finom és annyira ötletes, hogy erre érdemesnek tartottam külön fölhívni a figyelmet.