Legutóbb – több mint egy hónapja – Esterházy 60. születésnapja kapcsán elmélkedtem erről-arról, lényegében arról, hová pozicionálom magam az itt és most koordináta-rendszerében, ha kijelentem, hogy nem szeretem EP műveit.
Azt a kérdést többé-kevésbé megkerültem, hogy miért is nem szeretem. A kérdésre most sem tudok válaszolni. Részben, mert időigényes, elő kellene vennem egy rakás könyvet, és ki kellene listáznom az engem zavaró dolgokat. De van egy ennél lényegesebb ok is.
A Rádió, éppen a kerek évforduló kapcsán, leadott néhány Esterházy-művet, melyet maga a szerző olvas fel. És – lehet, a gondos szerkesztői válogatás okán is – az a furcsaság történt meg, hogy a hallott szövegek elkezdtek tetszeni. A szavak, a mondatok, a bekezdések a helyükre kerültek, és ami olvasva jobb esetben írói fogás, rosszabb esetben blöff volt, annak miértje, igazolása, fedezete lett.
Mi következik ebből?
Hogy rám nézve mi, az most nem különösebben érdekes. Meg lehetne fogalmazni szép igazságokat, hogy én olyan befogadó vagyok, aki… de a dolog rögtön elbotlik azon, hogy miért csak EP-vel vagyok így.
Hasznosabb, ha EP-re nézve teszünk megállapítást, persze, vélelmezve, hogy nem csak én vagyok így vele.
Nem lehetséges-e, hogy Esterházy „hangzó” író, akit jobban el és be lehet fogadni, ha nem olvassuk, hanem halljuk? Amennyire tudom, felolvasókörútjain Dickensnek óriási rajongói tábora gyűlt össze, de sem életében, sem azóta nem kapkodják szét a könyveit, legalábbis az átlagnál nem jobban.
Vagy rosszul tudom, és Dickens az átlagnál jóval sikeresebb író volt. És különben is, más a felolvasóest, és más a rádióadás.
Szóval, a kérdés nyitva van.
Azt a kérdést többé-kevésbé megkerültem, hogy miért is nem szeretem. A kérdésre most sem tudok válaszolni. Részben, mert időigényes, elő kellene vennem egy rakás könyvet, és ki kellene listáznom az engem zavaró dolgokat. De van egy ennél lényegesebb ok is.
A Rádió, éppen a kerek évforduló kapcsán, leadott néhány Esterházy-művet, melyet maga a szerző olvas fel. És – lehet, a gondos szerkesztői válogatás okán is – az a furcsaság történt meg, hogy a hallott szövegek elkezdtek tetszeni. A szavak, a mondatok, a bekezdések a helyükre kerültek, és ami olvasva jobb esetben írói fogás, rosszabb esetben blöff volt, annak miértje, igazolása, fedezete lett.
Mi következik ebből?
Hogy rám nézve mi, az most nem különösebben érdekes. Meg lehetne fogalmazni szép igazságokat, hogy én olyan befogadó vagyok, aki… de a dolog rögtön elbotlik azon, hogy miért csak EP-vel vagyok így.
Hasznosabb, ha EP-re nézve teszünk megállapítást, persze, vélelmezve, hogy nem csak én vagyok így vele.
Nem lehetséges-e, hogy Esterházy „hangzó” író, akit jobban el és be lehet fogadni, ha nem olvassuk, hanem halljuk? Amennyire tudom, felolvasókörútjain Dickensnek óriási rajongói tábora gyűlt össze, de sem életében, sem azóta nem kapkodják szét a könyveit, legalábbis az átlagnál nem jobban.
Vagy rosszul tudom, és Dickens az átlagnál jóval sikeresebb író volt. És különben is, más a felolvasóest, és más a rádióadás.
Szóval, a kérdés nyitva van.
1 megjegyzés:
Én elég jól ismerem apám verseit, de többel voltam úgy, olyanokkal, amelyeket én szerkesztettem kötetbe, hogy a könyvbemutatón, a felolvasás során értettem meg. Sőt, tán még saját versemmel is megesett, hogy amikor felolvasták, akkor jött ki számomra valami többletjelentés.
Több dolgok vannak földön és egen...
Megjegyzés küldése