Esterházy 60

Tíz évvel ezelőtt rögzítettem néhány gondolatomat (azt hiszem, akkor még nem létezett a blog intézménye) Esterházy Péter születésnapi ünneplésének kapcsán. Csak úgy, saját magamnak. A fájlt sajnos és szerencsére már nem találom.
Sajnos, mert az akkori gondolatok javát ma is vállalom. Szerencsére, mert az akkori, frankót megmondó, kinyilatkoztató stílust ma már nem vállalom. Látszólag nem ilyen volt a stílus, el volt takarva a „szerény véleményem szerint” maszkjával. Azt csak mostanában tanulom meg, hogy az „ez vacak” és a „szerintem ez vacak” között nincs lényegi különbség. Úgyhogy most csak néhány tanácstalan kérdést tennék föl.

1. Létezik-e (az egyszerűség kedvéért most a mindenkori jelenben) valamiféle etalon arra nézvést, ki a jó író, és ki nem? Más szóval, meghatározható-e – akár csak közelítőleg –, hogy X. Y.-t miért tartják sokan (nagyon sokan) jó (kiemelkedően jó) írónak, és Q. A.-t miért nem tartják jónak, ha megemlítik egyáltalán.
2. Kell-e problémát okozzon nekem, ha EP-t, akit az irodalmi világ zöme jó, sőt, kiemelkedően jó írónak tart, én nem szeretem, mert hatásvadász szöveggyárosnak (kétségkívül ügyes szöveggyárosnak) tartom, és a stílusáról azt gondolom, hogy nem stílus, hanem modor. Nyilván nem kell problémát okozzon. Egészen addig, míg föl nem merül, hogy a nem szeretésnek nem ízlésbeli, hanem érzéketlenségi forrása van. Mert hát ugye, akár van etalon, akár nincs, akit ekkora (szakmabeli) tömeg ennyire elismer, az csak jó lehet, nem?
3. Ebből eredően vállalhatom-e emelt fővel, hogy EP-től a falnak megyek, vagy azért ezt ne nagyon reklámozzam? És vajon hitelesebb-e a falnak menésem, ha nem azt mondom általánosságban, hogy „engem nem szólítanak meg a művei”, hanem rábökök két tucat mondatra, hogy tessék, itt egy blöff, itt egy hatásvadászat, itt egy okoskodó, itt egy jópofáskodó, de funkció nélküli kitétel… és így tovább.
4. Számomra rendkívül rokonszenves, ahogy EP helyet és állást foglal a mai magyar közéleti térben. Hely- és állásfoglalása annyira impulzív, a reakciók pedig annyira dinamikusak, hogy EP-t szeretni vagy nem szeretni politikai-világnézeti állásfoglalás is. Ha tehát én azt mondom, EP-től (mármint a műveitől) a falnak megyek, azzal nem soroltatom-e be óhatatlanul abba a táborba, amelynek nem szeretnék a tagja lenni?

Nem tudom, van-e válasz ezekre a kérdésekre. Olyan általánosságokkal nem szeretném beérni, mint: „szíved joga nem szeretni”. Olyan demagógiával sem, hogy „csinálj jobbat, mint ő”, mert – túl a demagógián – ennek a logikának mentén tartoznék rosszabbat csinálni, mint X. Y., és csak azután szerethetném X. Y.-t.
Szóval, nem tudom.
De Isten éltesse EP-t!