2011. július 31., vasárnap

A Kästner-rejtély




Aki olvasta az Emil és a detektíveket vagy Az eltűnt miniatűrt, de valamivel szabadabban értelmezve A két Lotti is ide sorolható, az joggal vélelmezheti, hogy Erich Kästner nem szereti lezáratlanul hagyni a – mondjuk így – kétes ügyeket. Ehhez képest Señor Lopez egész jól megússza. Azok számára, akik nem olvasták az Emberke és az Emberke meg a kislány című könyveket: Señor Lopez, a világ leggazdagabb embere szemet vet az öt centi magas Zónakövi Matyira, hogy tágan értelmezett állatkertjét újabb példánnyal gazdagítsa. Matyi még idejében megszökik, sőt, a két emberrablót, Bernátot és Kopasz Ottót is sikerül elfogni. A nyomozást Szimath főfelügyelő vezeti. Señor Lopeznek nem hiányzik, hogy a két jómadár valljon róla. Miután pénz nem számít, utasítást ad az utóbb „Csipkerózsika-hadművelet” néven elhíresült akcióra. Egy akciócsoport érkezik Berlinbe, meglepik a vizsgálati fogházat, altatógázzal az egész személyzetet (inkluzíve őrkutyák) kivonják a forgalomból, és elszállítják – a szintén alvó – Bernátot és Kopasz Ottót. Utóbbiak már csak a repülőgépen ébrednek föl.
Itt van valami, amire fölfigyeltem. Körülbelül az akcióval egyidőben érkezik meg Mr. Drinkwater, az amerikai filmcézár, hogy levajazza az üzletet: filmet akar készíteni az Emberkéről. A neve beszélő név, hiszen Matyi még meg is jegyzi, hogy miért iszik viszkit valaki, akit Drinkwaternek hívnak.


A kommandóakció vezetője egy bizonyos Monsieur Boileau. A névről valószínűleg többen asszociálnak Toulouse-Lautrec festményére, mint Kästner figurájára.


Ez a név is beszélő név, nem létező francia ismereteim alapján olyasmit jelenthet, hogy vízissza. Bor Ambrus fordításában a Vyzzivoo nevet használja.
Mármost: mi vezette Kästnert, hogy – legalábbis az illusztráció szerint – két külön figurának azonos jelentésű nevet adjon?  Tippjeim:
1) Az illusztráció dacára egy ember a kettő, más szóval Mr. Drinkwater kettős életet él. És talán egy harmadik kötetben le is lepleződött volna, elvégre Señor Lopez még szabadlábon van, és ahogy feljebb mondtam, Kästner nem szereti a negatív töltetű csatornákat lezáratlanul hagyni. Csak aztán nem írta meg, mert úgy érezte, az Emberke története kifáradna egy harmadik kötetben. Ennek a tippnek ellene mond, hogy Drinkwater úr minden erejét latba vetve segít Szimath főfelügyelőnek, hogy az természetfilm készítése ürügyén bejusson Señor Lopez dél-amerikai erődítményébe. Így valószínűbb a következő pont.
2) Kästner tudatalattijában rokonság támadhatott a Señor Lopez  jobb kezének számító Möszjő Vyzzivoo és az amerikai filmcézár között. Mindkettőnek hatalmas pénz áll a rendelkezésére, így lehetőségeik szinte korlátlanok.
3) Teljesen véletlen az összecsengés.
A magam részéről a második pontot tartom a legvalószínűbbnek.
A műélvezet szempontjából persze, nem nagy horderejű a rejtély, de talán nem is teljesen érdektelen.

2 megjegyzés:

Balázs írta...

Tetszik, érdekes gondolatfutam! :)

Jgy írta...

Köszi! :-)