Emlékezés derűvel

Halottak napja van ma. Számomra ez a nap arra jó, hogy meghallgassam valamelyik kedvelt rekviememet, esetleg részt vegyek az előadásában. Egyébre nem, tekintve, hogy semmi szükségem az év egy bizonyos kiemelt napjára, hogy akkor valamit jobban, intenzívebben, mint a többi napon, lásd még „a szeretet ünnepe” és a nemzetközi nőnap. Ettől még bárki gondolhatja úgy, hogy igenis, jó, ha van egy közmegegyezéssel megállapított nap, amit rászánunk a halottainkra való emlékezésre.

Akkor viszont az emlékezés tényleg emlékezés legyen, ne pedig valami elkésett, tehát bepótolandó gyász. Emlékszem, Kurtág Márta néni (nekem ő néni) mondta, hogy nem bírja elviselni, ha egy rekviemet humortalanul adnak elő. Rögtön is érteni véltem, de igazán csak később fogtam föl maradéktalanul, mit akar ezzel mondani. Annyival egészíteném ki, hogy túl (vagy még innen) az előadáson, maga a mű is felelős azért, hogy milyen hangulatot hordoz, illetve vált ki, illetve milyet nem. Ebből a szempontból hozzám a legközelebb Lassus Requiemje, Schütz Musikalische Exequienje és Brahms Német rekviemje áll. Mozart alkotását nagyon szeretem, de „csak” mint zenei építményt, a liturgikus-tartalmi vonzatai nélkül. Verdi művével valószínűleg a komoran maguk elé meredő gyászolók táborában sem tudnék mit kezdeni, számomra a Requiem opera és thriller (kiválóan megkomponált) elegye, de nem halotti mise.

Persze, egyszer-egyszer miért is ne alkalmazkodjam a bevett szokásokhoz? Hiszen halottam van már néhány, ez már csak a koromból is következik. Ám akkor már hadd legyek annyira rendhagyó ragozású, hogy az elvesztett szeretteimre való emlékezéshez egy-egy, az ún. könnyűzene világában született alkotást hívok segítségül. Mindkettő szerzője egy művészbaráttól búcsúzik.

Az első egy építésztől. (A YouTube-link alatt saját – meglehetősen szabad – fordításom.)

Rég volt, Frank Lloyd Wright.

Mért, hogy dalod máris elhallgatott

Hisz épp csak megfogott

Dalod

Dalod.

Jól emlékszem, Frank Lloyd Wright.

Hajnalig együtt sok-sok éjen át,

És hogy kacagtam rád,

Barát

Barát.

(CHORUS)

Építészek voltak,

Építészek lesznek,

S nem bántják már stílusod.

Árván állok,

És olyankor rád gondolok.

Rég volt, Frank Lloyd Wright.

Hajnalig együtt sok-sok éjen át,

És hogy kacagtam rád,

Barát

Barát.

A másik egy színésztől búcsúzik.

Bonus track: talán egyetért velem az Olvasó abban, hogy a két szám meglehetősen hasonlít egymásra. Ennek kapcsán – harmadiknak – eszembe jutott egy afrikai gyászzene. Talán nem véletlenül.