Korábban már említettem, hogy a zene az egyetlen művészeti megnyilvánulás, amely sem nem képi, sem nem fogalmi. (Ront a felismerés értékén, hogy némely befutott információk szerint nem én vagyok az első, aki erre rájött.) Akkor viszont kijelenthetjük, hogy a képi ábrázolás – természeténél fogva – csupa olyasmit tud, amire a zene – természeténél fogva – nem képes.
Biztos?
Kezdjük egy egyszerű gyakorlattal. Nézzük meg a mellékelt képet (katt)!
(Jelen bejegyzés képanyagát – már amelyik képet nem magam készítettem – Puttoka honlapjáról kölcsönöztem.)
Ha közelről megnézzük, zebrákat látunk. Ha távolabbról nézzük, a kép mintázata egy oroszlán fejét adja ki. Lehetséges ilyen a zenében?
Lehetséges, bizony.
Csajkovszkij VI. szimfóniája 4. tétele indul a következőképpen. (Elnézést a kottát nem olvasó Olvasóktól.) A mester az első és a második hegedűk anyagát úgy osztja ki, hogy a szólamok ide-oda ugrálnak, ölelkeznek. És mivel a fülünk olyan, hogy egy többszólamú zenei anyagnak (minősített esetektől eltekintve) rendszerint a tetejét hallja ki a legkönnyebben, a legtöbben azt a dallamot fogjuk hallani (és megjegyezni), amit külön szólamban, pirossal jelöltem. Hallunk tehát egy dallamot, amit nem játszik senki.
Az eljárás nem öncélú. Ha a zenekar a XIX. századi ülésrend szerint helyezkedik el a pódiumon, akkor – mivel a két hegedűszólam egymással szemben ül – ezt a virtuális dallamot jobbról-balról ingázni halljuk. El tudom képzelni, hogy Csajkovszkij a dallam ilyetén meglengetésével szédüléshez hasonló állapotot idéz elő, ezzel fokozza azt az örvényérzetet, ami a halál közelében óhatatlanul erő vesz rajtunk. Ki tudja?
Ennek a kompozíciós eljárásnak van előzménye, bár a kapcsolat meglehetősen laza: a középkori hoquetus-technikára gondolok, amikor is két szólamban a szünetek és hangok (ugyanazok a hangok) a cippzár-elv szerint váltogatják egymást, így egy szólamot hallunk, de azt kicsit "raszteresen". És persze, a XX. században is született ilyen "varázskép" nem is egy, itt most elég Ligeti Continuum című csembalódarabját megemlíteni. Ebben a játékosnak olyan gyorsan kell hangok egymásutánjait játszania, hogy azok a hallgató fülében összemosódnak, így egy sosem volt, virtuális hangzást hall.
De a java csak most jön.
* * *
Nézzük meg a következő két képet!
A két kép valójában ugyanaz a rajz. Ezt a játékot minden korban szerették: olyan képet alkotni, amely 180 fokkal elfordítva (vagy ha úgy tetszik, egy vízszintes tengelyre tükrözve) is értelmes lesz. Hát ezt meg lehet csinálni a zenében?
Meg, bizony.
Johann Sebastian Bach utolsó művéről van szó, A fúga művészetéről. A darab tizennégy, sorszámmal ellátott fúgából, négy kánonból és három, számozás nélküli fúgából áll (ez kiadásonként változhat). A fúgák mindegyike fölhasználja az alaptémát, amely az első fúgában jelenik meg. Fúgát írni önmagában is szakmai kihívás, és Bach, aki nem volt álmodozó, nyilván tudta, hogy ez lesz az utolsó műve, és utoljára még nagyon meg akarta mutatni, mit tud. Tárgyunk most konkrétan a 12. és 13. fúgákat (Contrapunctusokat, ahogy Bach nevezi) érinti. Ez a két tétel az "egyet fizet, kettőt kap" elvét követi: merthogy nem két tétel, hanem kétszer kettő. Ha ugyanis a 12. és 13. Contrapunctusokat fejre állítjuk (azaz vízszintes tengely mentén tükrözzük), két újabb fúgát kapunk, amelyek teljesen értelmesen szólnak, a kép fejreállítva is ábrázol valamit. Illusztráció gyanánt megmutatom a 12. Contrapunctus (és megfordítása) utolsó négy ütemét. Ehhez igazából nem is kell tudni kottát olvasni, látható, hogy a négy-négy sorban a hangjegyek tengelyes szimmetriát mutatnak. (Természetesen két önálló fúgáról van szó, a rectust és az inversust nem egyszerre kell eljátszani.)
* * *
A múltkoriban Cage 4'33" című darabjáról (vagy akinek jobban tetszik, ötletéről) írtam. De ha csak ötlet is, megismételhetetlen: a kereket sem lehet többször feltalálni, legalábbis egyazon kultúrában nem. Bach munkáját meg lehet ismételni, elvben semmi akadálya sincs további olyan zenék írásának, amelyek fejreállítva (szakszóval: tükörfordításban) is zenék. De valamiért mégsem sűrűn születnek ilyenek.
7 megjegyzés:
Egyrészt tetszik a varázskép és a "varázszene" összevetése. Másrészt azon tűnődöm, hogy a megfordított zene az vajon tényleg "megfordított"-e -- és szerintem nem. A mellékelt kotta első-felső /első-alsó hangjai (A és D, ha jól számoltam ki) mint hangok nem tükörképei egymásnak. Ami tükörkép, az a teljesen önkényes grafikus kódolás. Valahogy úgy, mint a nyomtatott kis d és b betű: hangtanilag ezek nem egymás fordítottjai: puszta véletlen, hogy a mi írásrendszerünkben szimmetrikusak. Ami persze nem kisebbíti a dolog érdekességét.
Jól gondolom?
Nem egészen. Amikor egy szólam tükörfordítását előállítjuk, akkor azt vállaljuk, hogy amilyen hangközt lépünk vagy ugrunk hangról hangra az eredetiben, ugyanakkorát lépünk vagy ugrunk majd a fordításban is, csak az eredetihez képest ellenkező irányban. Egyetlen hang esetében természetesen értelmetlen tükrözésről, szimmetriáról beszélni, mint ahogy értelmetlen a felszólítás, hogy most koppints az asztalon egy nyolcadot. Mihez képest? A lényeg tehát nem a hangok "a" vagy "d" mivoltán van, hanem azon, hogy ha az "a" egy nagy-, majd egy kisszekundot lép le, akkor a fordításban a "d" egy nagy- majd egy kisszekundot lép föl. És ekkor a kódolás már nem önkényes. És persze, gratula, jól számoltad ki a hangokat.
OK, értem, köszi. :)
zenében ugyebár időben is lehet tükrözni, pl. Machaut: Ma fin est ma commencement vagy a rákkánon a Musikalisches Opferből.
kukacoskodás: Bach műve tonálisan tükröz (lelépő szekundnak fellépő szekund felel meg, de hogy kicsi vagy nagy, az változó), te meg a reális tükrözést fejtegetted (kicsinek kicsi, nagynak nagy).
Pali: előbb a kukacoskodásra. Persze, nagyvonalúan összemostam a két metódust. Talán illett volna elmondanom, hogy Bach is kénytelen volt bizonyos engedményeket tenni, mert ha mindkét fúgában meg akarná tartani az A-D viszonyt, akkor a szimmetriatengelynek F és Fisz között kellene lennie, ami ebben a fajta zenében ugyanúgy lehetetlen, ahogy egy páros számú elemekből kirakott sorban sincs középső elem.
Időbeni tükrözés: én úgy mondtam volna, lehet függőleges tengely mentén is tükrözni, ekkor viszont a palindrom jelenségét kapod. A Machaut-példa erre jó, mint ahogy Haydn al rovescio menüettjei is jók volnának. (Talán mindenkinek érthetőbb, ha szöveges példát is hozok: indul a görög aludni.) Bach rák-kánonjáról úgy rémlik, nem tükrözés, hiszen a zenei anyag visszafelé máshogy szól, mint odafelé (példával: nyárfás - sáfrány), itt a plusz poén az, hogy az anyagot a két végéről egyszerre elindítva is értelmes zenét kapunk.
,,ha mindkét fúgában meg akarná tartani az A-D viszonyt, akkor a szimmetriatengelynek F és Fisz között kellene lennie, ami ebben a fajta zenében ugyanúgy lehetetlen, ahogy egy páros számú elemekből kirakott sorban sincs középső elem.''
a Bach-példából is látszik, hogy a szimmetriatengelynek nem kell hangra esnie, a tükrözés még megoldható
(d esz e f fisz g gisz asz a b h c cisz d tükörképe
a gisz g fisz f e esz disz d cisz c h b a).
a rák-kánon szerintem palindrom, de majd utánanézek.
ja, és még egy megjegyzésem van a cikkhez magához: A fúga művészetét Bach 1742-ben (vagy még korábban) kezdte írni, 45-re volt már egy korai verzió, benn két tükörfúgával. komponált ő még ezután (pl. a Zenei áldozatot).
1. Persze, több megoldás és többféle engedmény is létezhet.
2. Rák-kánon: nem is mondtam, hogy nem palindrom. Azt mondtam, nem tükrözés, legalábbis egy szólam nem az.
3. Hát igen. Aki nem elég tájékozott, ne szerkesszen zenei-irodalmi blogot. Ámbár szerintem a lényegen a tőled kapott információ nem változtat. Azt az állításomat, hogy "A fúga művészete Bach utolsó műve, amelyben nagyot akart szakmailag villantani", tekinthetjük úgy, mintha a "rózsaszín" jelzőt használnám, a te helyreigazításodat pedig figyelmeztetésnek, mely szerint van sötétpiros, sárga és fehér rózsa is, tehát a "rózsaszín" használata minden, csak nem egzakt.
Ez utóbbi példa egyébként afféle szellemi stílusgyakorlat. Mostanában gyakran eljátszom vele, hogy valamely felvetésre valamelyik barátom mit is felelne. Az egyik barátom (Benjamin Britten monogramdruszája) esetében a rózsás hasonlatot tippelem.
Megjegyzés küldése