A rossz darab védelmében

Karinthy Frigyes Ki kérdezett...? című, a szerző meghatározása szerint a szó mai értelmében vett apró tanulmányokat tartalmazó kötetében bukkantam A rossz darab című írásra. Két okból is izgalmas a tanulmány, a második okot lejjebb fejtem ki. Az első: talán ez az egyetlen írása Karinthynak, amelyben vitám van vele. Karinthy gondolkodóként is zseniális (aki ismer, tudja, nem szeretek ezzel a jelzővel dobálózni), rendre fején találja a szöget, ráadásul szellemes is. Ha téved, tévedése visszamenőleges, abból fakad, hogy adott állítását a (tudományos) tapasztalat azóta megcáfolta.

Ám A rossz darabban, úgy érzem, van egy pont, ami ténylegesen, nézetkülönbségileg vitatható. Miről van szó?

Karinthy megnézte a Renaissance-ban Frank Wedekind darabját, az Erdgeist (Földszellem) címűt. Valamelyik újság szerkesztője kiküldött hozzá egy riportert, aki a benyomásairól faggatta. Félig-meddig mellékszál Karinthy bosszúsága, amiért a kérdés rosszul lett föltéve. Mert, Karinthy szerint, a kérdésnek nem a benyomásokra kellene vonatkoznia – ehhez bárkit meg lehetne kérdezni a közönségből –, hanem arra, mit is gondol az író ezekről a benyomásokról. Így azonban "...kiderült, hogy a rosszul feltett kérdés következtében több hozzászólni valóm van a tárgyhoz, mintha a kérdést jól tette volna föl".

Szóval. A darab főszereplője Lulu, egy szép és vágykeltő nő, akibe sorra belebolondulnak a férfiak, ám ő csupán átmenetileg elégíti ki őket, hosszabb távon azonban csak tönkreteszi mindet, és ebbe számosan bele is halnak. Karinthy szerint ez a darab rossz, "...nem úgy rossz, hogy »nekem nem tetszik«, mert nekem esetleg még tetszhet is – igazán véletlen, hogy véletlenül még csak nem is tetszik – mégis rossz. Úgy rossz, ahogy rossz egy tuberkulotikus tüdő, vagy egy automobil, amit nem lehet használni, vagy egy matematikai levezetés, aminek az eredménye nem stimmel: – egyszerűen rossz, be lehet bizonyítani, hogy rossz, klasszikusan, remekül rossz, tanulságosan rossz..." és így tovább. A minősítéssel lényegében egyetértek. Karinthy úgy véli, a darab hibás fölépítése és a keresztülerőltetett mondanivaló miatt a néző nem katarzist átélve távozik a színházból, csupán rosszkedvűen és mérgesen. Ráadásul a néző be is van csapva. Hogyhogy? Karinthy pontokba szedi a darab főbb hibáit, mely hibák zömmel jelentéstani baklövések vagy szándékos torzítások. Wedekind szerint a darabban Lulu testesíti meg a "Földszellemet", amely a szépre és jóra törekvő embert tönkreteszi. Igen ám, de Lulu nem embereket tesz tönkre általában, hanem férfiakat. (Illetve tönkreteszi Geschwitz grófnőt is, de ő homoszexuális vonzalma okán kerül kapcsolatba Luluval, tehát ő sem az emberiséget képviseli, hanem a nemileg kettéosztott emberiség egyik felét.) Innen már könnyű eljutni odáig, hogy a darab nem arról szól, amit írója hirdet, hanem a kielégületlen férfiak görcsös igyekezetéről, pontosabban, hogy maga a darab "egy kielégítetlen férfi nemi ösztönének erőltetett és szándékosan felcsigázott látomásokban való dísztelen [önkielégítése]" (Karinthy a korszellemnek megfelelően még az "önfertőzés" szót használja). (És elnézést Csáth Géza rajongóitól, de bizony, a Fiúk, lányok bennem ugyanezt a benyomást kelti, talán nem baj, nem is véletlen, hogy töredékben maradt.)

Eddig hát megvolnánk, és ismétlem, nincs okom egyet nem érteni az ítélettel. Csakhogy.

Karinthy elemzésének 5. pontja így szól:

De mi az ember? Az ember kétnemű lény, úgy mint férfi és nő. Aki tehát az embert tönkreteszi, az férfit és nőt tesz tönkre. Eszerint azonban Lulu nem is nő, hiszen akkor saját magát is tönkretenné. Nem igaz tehát, amit a darab állít, hogy a nő tönkreteszi a férfit. A férfit a sátán teszi tönkre, nem a nő. De viszont Lulu a legvalódibb nőnek van beállítva a darabban, akire minden férfi vágyik, ha szerelemről van szó; tudniillik szépnek és vágykeltőnek: a sátán ugyanis rút és visszataszító. Ha pedig szép és vonzó a sátán, akkor miért sátán? Ebből az jön ki, hogy az igazi nő, ezzel szemben, aki nem sátán, az csúnya és visszataszító – de viszont, aki csúnya és visszataszító, az meg nem nő.

Ezzel már vitatkoznék. Miért ne volna a sátán vonzó és csábító? Ha a "sátáni, ördögi" szavakat használjuk, általában ijesztő és elborzasztóan hatékony történésekről beszélünk, a visszataszítás csak járulékos. Bűnt (mondjuk, teológiai értelemben) nem azért követ el valaki, mert az mennyire juj, de csúnya. Ha a sátán visszataszító, akkor Éva nem hallgat rá, és nem eszik a tudás fájáról. Mi több, a sátán attól is sátán, hogy sok híve van, sokakat meg tud szólítani, ehhez azonban vonzónak és csábítónak kell lennie.

Lehet-e sátáni egy nő? Szerintem igen. Ismerjük a Lulu-típusú nőt. Az egyik férfi a puhán elnyíló ajkakra gerjed be, a másik a világoskék szemekre, a harmadik a keblekért van oda (megfelelő mellbimbóval és bimbóudvarral), a következő egy bizonyos vonalvezetésű bokától izgul fel, és még lehetne akármeddig sorolni. Luluban mindez együtt megvan, pontosabban el tudja hitetni, hogy éppen olyan a szája, a szeme, a melle, a bokája, amilyet az aktuális férfi szeret. Ez természetesen nem csak testi vonatkozásban igaz. Lulu az ismeretség második percében már pontosan tudja, az aktuális férfi mit szeretne hallani. Pontosan tudja, mit kell magán kidomborítania és mit kell tennie ahhoz, hogy az aktuális férfi úgy érezze, az Isten is egymásnak teremtette őket Luluval. Ilyenformán Lulunak megszámlálhatatlanul sok híve van, akárcsak a sátánnak. Lulu szép és vágykeltő, de hosszabb távon kielégítetlenül hagyja a férfiakat. Felkorbácsolja a vágyukat, de beteljesíteni nem segít azokat. Megmutatja a tündérkertet, de aztán megtagadja a belépést. Így a férfiak sorra vesztesként kerülnek ki a kalandból, akárcsak azok, akik a sátánnal kötöttek üzletet. Úgy vélem tehát – Karinthyval ellentétben –, hogy a nő bizony, tud sátánian viselkedni, és ilyenkor tönkre tudja tenni a férfit. (Illetve ezt Karinthy sem vitatja, csak azt állítja, hogy a Lulu-típusú nő sem nem tragikus, sem nem démoni, ilyenformán erre az attitűdre sikerrel fölépíteni egy színdarabot, mely tragikus és démoni hatást akar kelteni, nem lehet.)

Ettől, persze (mármint hogy szerintem vannak sátáni nők), a darab még nem lesz jó vagy jobb. Így aztán nehezen érthető, Alban Berg miért választotta ki megoperásításra. (Egészen pontosan, a Lulut két Wedekind-műből, A földszellemből és a Pandóra szelencéjéből rakta össze.) Ez volt a másik ok, amiért olyan izgalmas Karinthy tanulmánya. Hogy lehet, hogy egy olyan igényes (opera)szerző, mint Berg (ld. Wozzeck), egy ilyen rossz darabot választott? Természetesen Karinthy is tévedhetett, és Wedekind művei igenis zseniálisak, de nem így érzem. Vagy Berg tévedett? Még pontosabban megfogalmazva két kérdés merül föl: 1) miért esett Berg választása Wedekindre, és 2) a Lulu gyengébb opera, mint a Wozzeck?

Az első kérdéssel viszonylag könnyű elbánni. Wedekind stílusa és témaválasztása tágra nyitotta a kaput az expresszionista dráma előtt. Hatott Brechtre, Ödön von Horváth-ra, Feuchtwangerre. (Sőt, egy jelenet a Luluból szinte szó szerint megismétlődik Lengyel Menyhért A csodálatos mandarinjában.) Ilyenformán Wedekind – divatos szóval – megkerülhetetlen, amitől persze, nem kötelező kiemelkedőnek is lennie.

De ha már ekkora volt a hatása, az nyilván nem maradt el a zeneszerzőkre sem. Bergnek meg különösen nagy affinitása volt ahhoz az irányzatához, amit az "expresszionizmus" cimkéjével szokás ellátni.

A másik kérdés megválaszolása már bonyolultabb. Hogyhogy ez az opera jobb vagy rosszabb? Van a kérdésnek értelme? Hogy érthető legyen, mondok két példát. Mozart A varázsfuvola című operájának zenéje semmivel sem gyengébb, mint a Don Giovanni zenéje, holott – ezt a legbigottabb Mozart- és operarajongók is beláthatják – a sztori... hát hogy úgy mondjam... De hát ehhez Mozart kell. Más a helyzet Schumann két dalciklusával. Nem mondanék ilyet, hogy az Asszonyszerelem, asszonysors gyengébb, mint A költő szerelme, inkább csak annyit, hogy utóbbi zenéjét annyival szeretem jobban, amennyivel Heinét Chamissónál.

Berg esetében a két szituációból lesz egy. A Lulu szükségképpen gyengébb a Wozzecknél – mindig: szerintem –, mert Wedekind gyengébb Büchnernél (bár a különbségek nem feltétlenül arányosak). Másfelől Berg zenéje igazi, veretes műalkotássá emeli Wedekind anyagát, akárcsak Mozart a Schikanederét (bár a felemelés mértékei nem feltétlenül ugyanazok).

Egyébként meg tessék meghallgatni.

(Alban Berg: Lulu – Háromfelvonásos opera prológussal
Szövegét Frank Wedekind: "Földszellem" és "Pandóra szelencéje" című tragédiája nyomán – Alban Berg írta
Vez. Sir Andrew Davis
Km. Marlis Petersen, Jill Grove, Buffy Baggott, Craig Irvin, Scott Ramsay, Wolfgang Schöne, William Burden, Jan Buchwald, Thomas Hammons, Rodell Rosel, Bradley Garden; a Chicagói Lyric Opera Zenekara.

Leadja az MR3-Bartók 2009. okt. 3-án.)