Egy Elvevő zene

(Kicsit hidrokefál bejegyzés lesz: jóval terjedelmesebb a bevezető, mint a lényegi rész. Sebaj.)

Egy korábbi bejegyzésemben John Cage 4:33 című darabjáról írtam. Többek között azt a megállapítást tettem, hogy a darab a "nem beavatkozni" elvét követve szoros rokonságot mutat a Meghagyó magatartásformával. Hogy mi a Meghagyó és Elvevő paradigma, ahhoz érdemes elolvasni a belinkelt bejegyzést. De valamelyest azért itt is kifejtem, már csak azért is, mert úgy érzem, szükség van némi pontosításra. Annál is inkább, mert a "nem beavatkozás" nagyon is hézagosan fedi le a lényeget. Hiszen egy élőlény abban a pillanatban, hogy táplálkozik, már be is avatkozott a környezete rendjébe. Amint egy új, gyorsabb, ügyesebb ragadozó (faj) felbukkan, az kipusztulással fenyegeti mindazon fajokat, amelynek egyedei nem tudnak hatékonyan rejtőzni vagy menekülni vagy védekezni. Így tehát minden élőlény valamelyest megváltoztatja környezetét. Ez még belefér a Meghagyó magatartásba. Ha azonban valamely élőlény azzal a céllal (tehát nem járulékosan) változtatja meg környezetét, hogy a táplálékát ebben a környzetben termelje meg vagy tenyéssze, a táplálékul nem szolgáló többi élőlény hátrányára, akkor már Elvevő életformáról beszélünk. Ez az életforma, jelen ismereteink szerint, kizárólag az ember sajátja.

Másik példa. Az oroszlán a sajátjának tekinti a táplálékául szolgáló antilopot. Vélelmezem, hogy vadászterületén potenciálisan az összes antilopot a sajátjának tekinti, míg ki nem választja a levadászni szánt példányt. De nem tekinti sajátjának a füvet és a vizet, amit az antilop lelegel és megiszik. És – az előző előtti mondattal nem ellentmondásban – nem tekinti sajátjának az antilopcsordát, melyből más oroszlánoknak, munkáért vagy pénzért enged vadászni. Az oroszlán tehát Meghagyó. (Kérem az Olvasót, lépjen túl nagyvonalúan az antropomorfizmuson, mely szerint az oroszlán valamit valaminek tekint.) Daniel Quinn szerint millió évekig az ember is Meghagyó volt, és csak mintegy tízezer éve, ráadásul igencsak lokálisan bukkant fel az Elvevő mém, melynek üzenete az volt, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódot fel kell váltani a totalitárius mezőgazdálkodással. Az Elvevő szemlélet, állítja Quinn, lokális megjelenése ellenére bámulatos gyorsan elterjedt. Tízezer év alatt (ami nemcsak földtörténetileg, de az emberiség történetében is nevetségesen rövid idő) a népesség majdnem száz százaléka Elvevővé vált, kialakult a mai értelemben vett civilizáció, mely, mára már jól látható, működésképtelen.

* * *

Hogy az Elvevő kultúra jó-e vagy rossz, hogy "rendes" vagy "csúnya", az nem tudományos kategória, tudományos vizsgálódás tárgya csupán az lehet, hogy hatékony-e és életképes, vagy ellenkezőleg, önpusztító, hibás kísérlet. Erkölcsről, etikáról tehát ilyen értelemben nincs értelme beszélni, de erkölcsi-etikai vonzatok már fölmerülhetnek. Nevezett mémmel ugyanis együtt született egy veszélyes látásmód (eszmének nem nevezném), nevezetesen hogy az Elvevő magatartás az élet egyetlen helyes útja, minden más hibás. Ez volt az ideológia az Elvevő kultúra terjesztésére. (Figyeljük meg, a kevés megmaradt Meghagyó közösségeket előszeretettel nevezzük primitíveknek.) Ha hibás, meg kell változtatni vagy ki kell iktatni. Így is történt-történik. Ha nem ment szépszerével, ment erőszakkal.

Eredetileg nem volt szándékomban megírni ezt a bejegyzést, nem jutott eszembe, hogy ellendarabot keressek a 4:33-hoz. De aztán keresés nélkül is beugrott. Képzeljünk egy táncos, de inkább induló jellegű ritmikai képletet. Aztán képzeljünk fölé egy dallamot C-dúrban. Lemegy egyszer. Aztán még egyszer, meg még egyszer, tovább, tovább, tovább. Mindig hangosabb lesz. Felületesen, első hallásra azt gondolnánk, variációsorozatot hallunk, de nem. Nincsenek változatok, mindig ugyanaz a dallam szól, csak éppen egyre több hangszeren. Először csak egyre hangosabban, aztán már egyre harsányabban. Amikor már nincs hova fokozni az őrjöngést, a leves kifut a fazékból, akarom mondani, átugrunk E-dúrba, majd (a rend kedvéért) vissza C-dúrba, és a darab nagy csinnadrattával összeomlik. Maurice Ravel Boléro című alkotásáról van szó. Nem ismerek másik zenét, ami ennyire leképezné az Elvevő kultúra kialakulását, elterjedését, tündöklését és várható bukását.