Tessék, csak tessék, szabad az asszociáció!

A múltkoriban Attilának ígértem, hogy kommentjére visszatérek. A kommentet ehhez a bejegyzéshez írta (bár a lényegi előzmény itt található), és így szól: „[…] Amit Mosonyi írásaival kapcsolatban említettél, hogy van bennük egyfajta melankólia, arra is szívesen hallanék zenei »megfelelőt«.”.

Erre általánosságban azt mondhatom, hogy nehéz a felvetett probléma. Valamiről-valakiről miért éppen egy bizonyos zene jut az eszünkbe, illetve fordítva, bizonyos zenéről miért arra asszociálunk, amire? A probléma azért is nehéz, mert a zene sem nem fogalmi, sem nem képi.

Hoztam egy példát is. Ez Mahler II. szimfóniájából való, mégpedig a 4. tétel, mely az Urlicht, magyarul ősfény (és nem „ösvény”, mint némely adatbázisban olvasható) címet viseli. A kiragadott részt hallgatva az első alkalomtól a mai napig virágos cseresznyeágak jelennek meg lelki szemem előtt, ahogy a tavaszi szellő fújja őket. Ráadásul a szimfóniának kifejezett programja van, amiben sok minden szerepel, de virágzó cseresznyeág éppenséggel nem. Sejtelmem sincs, miért a leírt kép hívódik elő, de talán nem is szükséges tudni.

Szóval, ahogy mondom, általánosságban nem vagy nem könnyen megfejthető a rejtély. Amennyiben elfogadottnak vesszük, hogy az ún. tündérzene passzol Mosonyi Aliz meséihez, úgy folytathatjuk kutakodásunkat valamelyest konkrétabb területen, ahol – szerintem – kissé más a helyzet. De először is: mit nevezünk tündérzenének?

Olyan zenét, olykor csak hangzásokat, melyek – közmegegyezés alapján – az éjszakára, a sejtelmesre, a tündérvilágra utalnak. Hagyományosan Mendelssohnnak tulajdonítják ezt a fajta zenei nyelvet, életművén belül is a Szentivánéji álom kísérőzenéjét szokás kiemelni. Mendelssohn után sokan megpróbálták ezt a hangulatot zenébe áttenni, még a jellemzően tenyeres-talpas scherzókat író Bruckner is írt két ilyen holdsugaras muzsikát (a VI. és IX. szimfóniában).

Általában elsikkad a tény, hogy Mendelssohnnal egyidőben Hector Berlioz is kialakította saját „tündérzenei stílusát”, mely szignifikánsan a Romeo és Júlia dramatikus szimfóniában mutatkozik meg, jelesül a Mab-scherzóban.

Idekívánkozik a megfelelő idézet Shakespeare művéből (Kosztolányi Dezső fordításában).

MERCUTIO
No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki...

ROMEO
        Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.

MERCUTIO
                Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.

 

Számomra a Mab-monológnál (annak minden szépsége mellett) fontosabb Romeo reakciója, illetve Mercutio válasza. Igen, a tündérvilág csak képzeletünkben, vagy csak – ami ezzel egyenértékű – virtuálisan, ha úgy tetszik, a konfigurációs térben létezik, nekünk oda eljutni lehetetlen. És ez a lehetetlen mivolt valami enyhe szomorúsággal tölt el bennünket. (Emlékszem, gyerekkoromban ugyanígy szerettem volna behatolni a csillár üvegdíszei által megjelenített szivárványos varázsvilágba.)

Éppen ezért, ha a mindenkori tündérzene hiteles, mindig hordoz egy kis mélabút.

Természetesen nem akarok egy az egyben történő megfeleltetést összehozni Mosonyi Aliz meséi és a tündérzenék között, sem a mesékben felbukkanó attribútumokat nem akarom egymást feltételezőknek beállítani. A Mosonyi-mesék tündéri illékonyságot is, és egyfajta spleent is hordoznak. Ez a két attribútum az asszociáció által hozzárendelt (tündér)zenében egyesül.

De nem szaporítanám tovább a szót, inkább idézzük meg Berlioz Mab-zenéjét. Ez a muzsika szerintem minden Mosonyi-asszociációs igényt kielégít, és most mellékes, hogy Attila katalitikus hatású hozzászólása nélkül magamtól Berwaldot invokáltam.