2011. április 20., szerda

A titokzatos kotta

Tartok tőle, hogy ez lesz eddigi legkevésbé érthető bejegyzésem.
Történt pedig, hogy dolgom lett két Mozart-művel, nevezetesen a 465-ös Köchel-számú C-dúr („Dissonanzen”) vonósnégyessel és az 581-es Köchel-számú A-dúr klarinétötössel. A darabokat e helyt nem méltatom, számomra elképesztően jó darabok, de ezzel most mit mondtam? Elvégre a zseni életműve nagyjából egyenletes. (Itt jegyzem meg viszont, hogy lehetőség szerint kerülöm a „zseni” és „zseniális” jelzők osztogatását. Mozart esetében nem érzem szükségesnek, hogy kerüljem.)
No de, ha már dolgom lett a fenti két művel, gondoltam, fokozom az élvezetet, és kottából kísérem a hangzó történést. Így is történt.
Amire nem számítottam, az a szokásosnál nagyobb érzelmi kilengés volt. Mozart zenéje gyakran könnyekre indít, de ez most valami erőteljesebb hatás volt. A kotta tette volna?
Azt hiszem, igen, de a dolog nem ennyire egyszerű. Nem csupán arról van szó, hogy a lejegyzett zene (tanulmányozása) új információkat ad. Mert ad, hiszen bármikor előfordulhat, hogy valamit nem hallok meg (kiszolgáltatva a saját fülemnek és a netáni hangmérnöknek), amit viszont a kottában észreveszek. Nem is csak arra gondolok, hogy adott helyen egy belső szólam így és így csinál, ami eddig elkerülte a figyelmemet, de most, hogy látom is, már jobban kihallom (mert már tudom, mit kell hallanom); szóval, nemcsak erre gondolok, hanem egész finom ötletekre is, pl. mint amikor a szerző egy akkordot trombitákon szólaltat meg, majd azt finoman „átmossa” az oboákra (Mahler: VI. szimfónia). Ez jobban hat, ha az írott anyag még föl is hívja a figyelmet az adott helyre.
Eddig rendben, csakhogy jelen van az ellenkező hatás is. Mit értek ezen?
A kottában elvben minden benne van, ami az adott zenemű paramétereit illeti. De azt is megtapasztalhatjuk, hogy a zene paramétereit illetően alig van benne valami. Megint csak: nem arra gondolok, hogy az előadói szabadság mit enged meg, és arra sem, hogy az előadói érzékenység mennyire fűti át az adott művet. (És még arra sem, hogy a nyomtatott kotta nem számol be arról a vérről-verítékről-könnyről, amivel a szerző létrehozta szellemi gyermekét.) Hanem az egész! A sound. Hogy ténylegesen mi szólal meg, az nincs benne a kottában. Hogy ezt hogy értem, rögtön példával illusztrálom, de előbb hadd hozzak két szélsőséges és két szélsőségtelen példát.
Bach kottái meglehetősen szűkszavúak, de valami rejtélyes módon mégis tartalmazzák az egész művet. Más szóval, túl nagy meglepetést nem tud okozni egy Bach-mű kottával a kézbeni meghallgatása (mármint a kotta nélküli meghallgatáshoz képest). Mahler partitúrái rendkívül bőbeszédűek (gyakran szó szerint is, annyi szóbeli utasítás található bennük), így hát azok ezért nem tudnak túl nagy meglepetéssel szolgálni.
De már egy Palestrina-mise kottájából nem derül ki, micsoda lebegés, hömpölygés, ragyogás árad, amikor az adott mise meg is szólal. Vagy: egy Schubert-zongoradarab kottájában megtaláljuk ugyan a finom szakmai fogásokat, de hogy azok a szakmai fogások mennyire finomak, ahhoz hallgatni kell az adott darabot.
Ezt Mozartnál fokozottan érzem, és ez az, amitől elérzékenyülök, ez a szfinx-szerű titokzatosság (vagy, tudva, hogy Mozart mennyire szeretett biliárdozni, írhatnék pókerarcot, még ha ez anakronizmus is); hogy mennyire keveset árul el a leírt zene. (Persze, a kottaképben jelen van a zsenialitás is, hogy milyen egyszerű eszközökkel épít föl valami tüneményeset.) Hogy ezt miért éppen Mozartnál érzem ennyire intenzíven – fejtse meg, aki tudja.
És most a példa, a Klarinétötös végéről. A kottában minden ott van: belép a két hegedű piano, majd a klarinét, aztán a gordonka (nyolcadmozgásra felgyorsítva) és a mélyhegedű, ekkor már mindenki forte.


  
De hogy mindebből micsoda mámorító tűzijáték lesz, az nincs benne.




(Salzburgi Mozart Hét, 2011
Jörg Widman és a Hagen Vonósnégyes hangversenye; 2011. május 21., 12:05, Bartók)

2 megjegyzés:

anna írta...

"Bach kottái meglehetősen szűkszavúak, de valami rejtélyes módon mégis tartalmazzák az egész művet." -- ez egy milyen remek és üdítő mondat volt. :-)

Jgy írta...

Köszi. :-)