Halottak napja van ma. Számomra ez a nap arra
jó, hogy meghallgassam valamelyik kedvelt rekviememet, esetleg részt vegyek az
előadásában. Egyébre nem, tekintve, hogy semmi szükségem az év egy bizonyos
kiemelt napjára, hogy akkor valamit jobban, intenzívebben, mint a többi napon,
lásd még „a szeretet ünnepe” és a nemzetközi nőnap. Ettől még bárki gondolhatja
úgy, hogy igenis, jó, ha van egy közmegegyezéssel megállapított nap, amit
rászánunk a halottainkra való emlékezésre.
Akkor viszont az emlékezés tényleg emlékezés
legyen, ne pedig valami elkésett, tehát bepótolandó gyász. Emlékszem, Kurtág
Márta néni (nekem ő néni) mondta, hogy nem bírja elviselni, ha egy rekviemet
humortalanul adnak elő. Rögtön is érteni véltem, de igazán csak később fogtam
föl maradéktalanul, mit akar ezzel mondani. Annyival egészíteném ki, hogy túl
(vagy még innen) az előadáson, maga a mű is felelős azért, hogy milyen
hangulatot hordoz, illetve vált ki, illetve milyet nem. Ebből a szempontból
hozzám a legközelebb Lassus Requiemje, Schütz Musikalische Exequienje
és Brahms Német rekviemje áll. Mozart alkotását nagyon szeretem, de „csak” mint
zenei építményt, a liturgikus-tartalmi vonzatai nélkül. Verdi művével
valószínűleg a komoran maguk elé meredő gyászolók táborában sem tudnék mit
kezdeni, számomra a Requiem opera és
thriller (kiválóan megkomponált) elegye, de nem halotti mise.
Persze, egyszer-egyszer miért is ne
alkalmazkodjam a bevett szokásokhoz? Hiszen halottam van már néhány, ez már
csak a koromból is következik. Ám akkor már hadd legyek annyira rendhagyó
ragozású, hogy az elvesztett szeretteimre való emlékezéshez egy-egy, az ún.
könnyűzene világában született alkotást hívok segítségül. Mindkettő szerzője
egy művészbaráttól búcsúzik.
Az első egy építésztől. (A YouTube-link alatt saját – meglehetősen szabad – fordításom.)
Rég volt, Frank Lloyd Wright.
Mért,
hogy dalod máris elhallgatott
Hisz épp csak
megfogott
Dalod
Dalod.
Jól emlékszem, Frank Lloyd Wright.
Hajnalig
együtt sok-sok éjen át,
És hogy kacagtam rád,
Barát
Barát.
(CHORUS)
Építészek voltak,
Építészek lesznek,
S nem bántják
már stílusod.
Árván állok,
És olyankor rád
gondolok.
Rég volt, Frank Lloyd Wright.
Hajnalig
együtt sok-sok éjen át,
És hogy kacagtam
rád,
Barát
Barát.
A másik egy színésztől búcsúzik.
Bonus track: talán egyetért velem az Olvasó
abban, hogy a két szám meglehetősen hasonlít egymásra. Ennek kapcsán
– harmadiknak – eszembe jutott egy afrikai gyászzene. Talán nem véletlenül.
