2009. augusztus 25., kedd

Egy Elvevő zene

(Kicsit hidrokefál bejegyzés lesz: jóval terjedelmesebb a bevezető, mint a lényegi rész. Sebaj.)
Egy korábbi bejegyzésemben John Cage 4:33 című darabjáról írtam. Többek között azt a megállapítást tettem, hogy a darab a "nem beavatkozni" elvét követve szoros rokonságot mutat a Meghagyó magatartásformával. Hogy mi a Meghagyó és Elvevő paradigma, ahhoz érdemes elolvasni a belinkelt bejegyzést. De valamelyest azért itt is kifejtem, már csak azért is, mert úgy érzem, szükség van némi pontosításra. Annál is inkább, mert a "nem beavatkozás" nagyon is hézagosan fedi le a lényeget. Hiszen egy élőlény abban a pillanatban, hogy táplálkozik, már be is avatkozott a környezete rendjébe. Amint egy új, gyorsabb, ügyesebb ragadozó (faj) felbukkan, az kipusztulással fenyegeti mindazon fajokat, amelynek egyedei nem tudnak hatékonyan rejtőzni vagy menekülni vagy védekezni. Így tehát minden élőlény valamelyest megváltoztatja környezetét. Ez még belefér a Meghagyó magatartásba. Ha azonban valamely élőlény azzal a céllal (tehát nem járulékosan) változtatja meg környezetét, hogy a táplálékát ebben a környzetben termelje meg vagy tenyéssze, a táplálékul nem szolgáló többi élőlény hátrányára, akkor már Elvevő életformáról beszélünk. Ez az életforma, jelen ismereteink szerint, kizárólag az ember sajátja.
Másik példa. Az oroszlán a sajátjának tekinti a táplálékául szolgáló antilopot. Vélelmezem, hogy vadászterületén potenciálisan az összes antilopot a sajátjának tekinti, míg ki nem választja a levadászni szánt példányt. De nem tekinti sajátjának a füvet és a vizet, amit az antilop lelegel és megiszik. És – az előző előtti mondattal nem ellentmondásban – nem tekinti sajátjának az antilopcsordát, melyből más oroszlánoknak, munkáért vagy pénzért enged vadászni. Az oroszlán tehát Meghagyó. (Kérem az Olvasót, lépjen túl nagyvonalúan az antropomorfizmuson, mely szerint az oroszlán valamit valaminek tekint.) Daniel Quinn szerint millió évekig az ember is Meghagyó volt, és csak mintegy tízezer éve, ráadásul igencsak lokálisan bukkant fel az Elvevő mém, melynek üzenete az volt, hogy a vadászó-gyűjtögető életmódot fel kell váltani a totalitárius mezőgazdálkodással. Az Elvevő szemlélet, állítja Quinn, lokális megjelenése ellenére bámulatos gyorsan elterjedt. Tízezer év alatt (ami nemcsak földtörténetileg, de az emberiség történetében is nevetségesen rövid idő) a népesség majdnem száz százaléka Elvevővé vált, kialakult a mai értelemben vett civilizáció, mely, mára már jól látható, működésképtelen.

* * *

Hogy az Elvevő kultúra jó-e vagy rossz, hogy "rendes" vagy "csúnya", az nem tudományos kategória, tudományos vizsgálódás tárgya csupán az lehet, hogy hatékony-e és életképes, vagy ellenkezőleg, önpusztító, hibás kísérlet. Erkölcsről, etikáról tehát ilyen értelemben nincs értelme beszélni, de erkölcsi-etikai vonzatok már fölmerülhetnek. Nevezett mémmel ugyanis együtt született egy veszélyes látásmód (eszmének nem nevezném), nevezetesen hogy az Elvevő magatartás az élet egyetlen helyes útja, minden más hibás. Ez volt az ideológia az Elvevő kultúra terjesztésére. (Figyeljük meg, a kevés megmaradt Meghagyó közösségeket előszeretettel nevezzük primitíveknek.) Ha hibás, meg kell változtatni vagy ki kell iktatni. Így is történt-történik. Ha nem ment szépszerével, ment erőszakkal.
Eredetileg nem volt szándékomban megírni ezt a bejegyzést, nem jutott eszembe, hogy ellendarabot keressek a 4:33-hoz. De aztán keresés nélkül is beugrott. Képzeljünk egy táncos, de inkább induló jellegű ritmikai képletet. Aztán képzeljünk fölé egy dallamot C-dúrban. Lemegy egyszer. Aztán még egyszer, meg még egyszer, tovább, tovább, tovább. Mindig hangosabb lesz. Felületesen, első hallásra azt gondolnánk, variációsorozatot hallunk, de nem. Nincsenek változatok, mindig ugyanaz a dallam szól, csak éppen egyre több hangszeren. Először csak egyre hangosabban, aztán már egyre harsányabban. Amikor már nincs hova fokozni az őrjöngést, a leves kifut a fazékból, akarom mondani, átugrunk E-dúrba, majd (a rend kedvéért) vissza C-dúrba, és a darab nagy csinnadrattával összeomlik. Maurice Ravel Boléro című alkotásáról van szó. Nem ismerek másik zenét, ami ennyire leképezné az Elvevő kultúra kialakulását, elterjedését, tündöklését és várható bukását.

2009. augusztus 24., hétfő

Az élet másolja 1.

Meglehetős rajongója vagyok Kurt Vonnegut műveinek, azt hiszem, több könyvét olvastam, mint nem. Mindegyik könyvét szeretem (leszámítva A Titán sziréneit, bár azon sokat rontott a fordítás), de kiemelkedően kedvencem az a három regénye, amely hasonló formátumban és kötésben jelent meg az Európa Könyvkiadónál, jelesül a Macskabölcső, a Börleszk és a Börtöntöltelék.
Az első kettőben a fantasztikum szolgál igényesen megfestett díszletül az ún. "eszmei mondanivaló" számára. A harmadik, a Börtöntöltelék szigorúan megmarad a realitás talaján, bár – paradox módon – ez megy el a leginkább a határig, az abszurdot (is) megcélozva.
Szerepel pl. benne egy nő, a főhős ifjúkori barátnője. Mary Kathleen O'Looney a neve, és amikor újból felbukkan, áporodott hajléktalanszagot árasztó, lepukkant öregasszonyként bukkan föl. Szakadt, piszkos ruhája nem kelt különösebb föltűnést, annál inkább túlméretes kosárlabdacipője.
Aztán kiderül, hogy Mary Kathleen O'Looney nem más, mint a legendás Mrs. Jack Graham, a PANAMORC Rt. főrészvényese. (A könyvből apránként megtudjuk, mi minden is van a PANAMORC tulajdonában.) Irodáját (papír, írószer, bélyegzők, festékpárna) ormótlan kosárlabdacipőjében tartja. Kiadott utasításait, illetve személyét ujjlenyomatával hitelesíti. Ilyetén módon ujjbegyei rendkívül becsesek. Aki le tudná vágni Mrs. Jack Graham kezét, és tartósítani is tudná, az gyakorlatilag élet-halál ura lenne a PANAMORC-nál, de legalábbis mesés vagyon birtokosa. Miután már valaki megpróbálta megszerezni Mrs. Jack Graham ujjbegyeit, Mary Kathleen O'Looney menekülőre fogja, és inkognitóba vonul, a hajléktalanlét álcája mögé.

Azért ez túlzás, nem? Ilyen biztosan nincs.


* * *


De, van. Újsághír:


Titkolt vagyon


150000 dollárt hagyott egy hajléktalan nő a héber egyetemre
2009. augusztus 11. 12:20
Egy holokauszttúlélő amerikai asszony, aki később hajléktalanként élt New York utcáin, vagyonának felét a jeruzsálemi Héber Egyetemre hagyományozta – írja a CNN.

Két évvel ezelőtt elhunyt egy korábban New Yorkban hajléktalanként is élt asszony, aki háromszázezer dolláros vagyonának a felét a Jeruzsálemi Héber Egyetemre ruházta át végrendeletében – közölte vagyonnyilatkozatának végrehajtója, akit arra kért az elhunyt, hogy személyének anonimitását őrizzék meg. A jelentős összeghez jutott egyetem szóvivője közölte: ez egy nagyon különleges történet és egy különleges ajándék az intézménynek. Yefet Ozery hozzátette, meghatotta az iskola vezetését az asszony nagylelkűsége, különösen annak tükrében, hogy az adományozó milyen szegénységben élt. „Sokan megemlékeznek egyetemünkről végakaratukban, de ilyen esettel még sosem találkoztunk” – mondta a szóvivő.


A teljes cikk a 2009. aug. 11-iki HVG-ben (onlájn) itt olvasható. (Vonnegut könyve 30 évvel korábban jelent meg.)