2012. október 11., csütörtök

Lóhere Pál verse (meg még egy)



Tavaly ilyenkor azon keseregtem, hogy Birtalan Balázs születésnapjára nem tudtam összetákolni egy verset, holott egy évvel korábban ugyanazon alkalomra költeményt (ennek az alján olvasható) kaptam tőle. Akkor egy üveg bodzaszörpöt ígértem neki poéma helyett.
Azt sem tudtam odaadni. Elég idióta helyzet, hogy noha egy városban dolgozunk, nem sikerült egy év alatt a találkozót összehoznunk. Balázs most már eggyel több évjárat bodzaszörp közül választhat.
Jó hír viszont, hogy ezúttal verset is tudok küldeni. Sajátot ugyan még mindig nem, de a fordítás már szinte saját, nemde? A(z első) verset az is izgalmassá teszi, hogy szerzőjét inkább – sőt, talán kizárólag – úgy tartjuk számon mint jelentős festőt.
 



Als ich noch ein loser Schelm war

Als ich noch ein loser Schelm war,
wußte ich freche Lieder.

Einen Vers weiß ich noch:
«Er kam herunter und sie kam nieder.»

Die übrigen hat der Wind verweht.
Jetzt geb' ich mir Mühen und bin bieder.


Amíg szabad fickó voltam

Amíg szabad fickó voltam,
járta sok pimasz nóta.

Egyre még emlékszem:
„A srác betolta, a nő kihordta.”

A többit meg elfújta a szél.
Már rangomon munkálok azóta.

Paul Klee, 1903
Mármost, a fordítással jólesett eljátszani, de azt gondolom, Klee-t továbbra is inkább képzőművészeti munkásságáért szeretem. A bennem maradt hiányérzetet egy másik vers lefordításával szüntettem meg.

 




 IV.

When the shy star goes forth in heaven,
    All maidenly, disconsolate,
Hear you amid the drowsy even
    One who is singing by your gate.
His song is softer than the dew
    And he is come to visit you.

O bend no more in revery
    When he at eventide is calling
Nor muse: Who may this singer be
    Whose song about my heart is falling?
Know you by this, the lover's chant,
    'Tis I that am your visitant.


IV.

Ha az égen pisla csillag jár,
   S minden dolog bús-szemérmes,
Hallgasd csak, ki dalol kapudnál,
   Ha esténk álmos-nehézkes.
Dala harmatnál is enyhébb,
    Hozzád jött ez éji vendég.

Ó, ne dőlj álmodba vissza,
   Hogyha ő esti órán szól, hív,
Ne is töprengj: „Kinek issza
   Megejtő dalát e szomjas szív?”
Vágy dalával hívlak téged,
   Ismerd föl bennem vendéged.

(James Joyce: Kamarazene; mindkét verset ford. Jgy 2012 októberében, Birtalan Balázs születésnapjára)

2012. szeptember 19., szerda

Esti Kornélia

Lehet, nem kéne félművelten zenei-irodalmi blogot írni, hiszen valószínűleg rengeteg példát lehetne hozni a jelenségre. Talán enyhítő körülményül szolgál, hogy a jelenség, melyről szó van, vélhetőleg egyidős az irodalommal.
Ez pedig az írói átruházás jelensége. Amikor az író nem első személyben beszél – vagy igen, de mellékszereplőként –, hanem saját gondolatait, véleményét a világról, személyiségvonásait, külső-belső (esetleg csak vágyott) jellegzetességeit egy kitalált főhősnek kölcsönzi (ajándékozza).
Thomas Mann regényeiben rendre tetten érhető az önéletrajzi – vagy önvilágnézeti – elemek dominanciája, de különösen a Tonio Krögerben és a Halál Velencében címűben. (Filmjében Visconti a főhőst, Gustav von Aschenbachot – tudatosan vagy tévedésből – nem az íróval, hanem Gustav Mahlerrel azonosítja.)
De ugyanilyen gyakori, amikor az író mint szerény krónikás, maga is megjelenik, hogy hű képet rajzoljon a főhősről, aki persze nem más, mint… Végső soron a teljes krimiirodalomnak az a halmaza, amely Bamba Pacákot alkalmazza, ide tartozik.
Külön zamata van, ahogy Kästner Az Emberke meg a kislány előszavában egyik figuráját, Sürgős Jakabot jelöli meg a történet forrásául. Vagy amikor az Emil és a detektívekben fölbukkan a jóságos bácsi, aki a szorult helyzetében jegy nélkül utazó Emilt kisegíti, és akit merő véletlenségből Kästnernek hívnak. A másik, persze, sokkal direktebb utalás Karinthy novellája, a Találkozás egy fiatalemberrel.
De azt hiszem, a két legnagyobb hatású alkotás ebben a szcénában – legalábbis a magyar irodalomban – Krúdy Szindbádja és Kosztolányi Esti Kornélja.

Ugyanennek a fogásnak másik változata, amikor már maga az alkotó  kitalált személy. Kezdve P. Howardon, Nat Roidon át Sárbogárdi Jolánig, és a lektűrben nyilván mindennapos az írói álnév használata.
A költészet ebből a szempontból rafináltabb, ott plasztikusabban meg kell teremteni az elképzelt figurát. A kitalált költő jelenségét általában Macphersontól datáljuk (Osszián-énekek), bár időről időre föllángol a mindentudók köreiben a „bizonyított” tény, hogy sem Homérosz, sem Shakespeare nem volt létező személy. A kitalált költőket sorolva érdemes megemlítenünk Lázáry René Sándort, Psychét, Degan Alihastrót, hogy most csak a magyarokról (és elnézést a kifelejtettektől).

De vissza Esti Kornélhoz.
Női írók közül már kevesebbet tudok felmutatni, bár ez bőven lehet az én hiányosságom, ld. a bejegyzés elejét.  Így kapásból most Helen Fielding regénye, a Bridget Jones naplója, honi viszonylatban pedig a Lukács Eszter válogatott élete jut az eszembe.
Hanem most találtam valamit, noha általában óvatos vagyok a „blog mint irodalom” kérdésében. Amit találtam, az finom, őszi hangulatában, törékeny városi spleenjében (bármit jelentsen is ez) számomra Krúdyt idézi, technikájában (de a krúdys elemek mellett megint csak hangulatában is) Kosztolányit. Mondjuk, megfelelésekről, sőt, még utánérzésről sem beszélhetünk, lévén, hogy a blogbejegyzéseket nem a Nyugat köréhez tartozó férfiak írták, hanem egy szemérmetlenül fiatal nő a XXI. században.
Ponyó a neve a blogger alteregójának. És éppúgy, mint Esti Kornél esetében, Ponyó nagyrészt szülőanyja lelkéből lelkedzett, de vannak eltérő vagy legalábbis más fajsúlyú vonásai, és mint minden (jól megcsinált) irodalmi figura, önállósítja magát, és kiköveteli a saját egyéniséget.
Én nagyon tudom szeretni Ponyót, ami nagy bizalom vagy optimizmus a részemről, tekintve, hogy (ha jól tudom) eddig csak két bejegyzésben szerepel. De a figura életerősnek látszik, összejöhet belőle egy kötetre való, persze, ugyanilyen szerethetően.
Itt és itt olvasható.

2012. június 15., péntek

Rendhagyó verskritika

Hányféle jószándékú hülyeséget lehet egy versre mondani? Hogy tetszik, klassz, szép, remek? Vagy sorjáztatni a jelzőket, mutatva, mennyire meg vagyunk hatódva önnön meghatódásunktól? Hogy torokszorító, szívbemarkoló? Azt hiszem, maradok annál, hogy megfogott. 


Birtalan Balázs:
Alkalmazott közgazdaságtan

                             „néhány évente ha anyám fele járok
                             dünnyögve a memoritert
                             N-2021„



mert nem kérdés ócska ribanc a költő
pár jó sorért odapucsít a versnek
megénekli ha kell a fülke számát
hová jó húsz éve falazták be az anyját
ám hogy a szavak forgatása közben
miként válhatott húsz-huszoneggyé
az álomban is tudott húsz-huszonkilenc
örökre irodalomtörténeti rejtély marad

és megy a költő anyák napján a falhoz
árnyas fák alatt a szokott úton végig
saját sorait mantrázgatva immár
odaérve látja idegen név a táblán
s bár nem egészen fél perc míg átlátja a rejtélyt
a rázuhanó pánik megérteti véle
ha eljő a nap hogy bezár a kupleráj
bizony a kurvának is fizetnie kell

2012. május 29., kedd

Konzervatív forradalmiság


Eredetileg címnek vagy alcímnek azt szerettem volna adni, hogy új Beckmesserek, csak hát Beckmesser neve negatív konnotációt hordoz (ő a jegyző A nürnbergi mesterdalnokokban, aki egyrészt nem tud mit kezdeni a mindenkori új irányzatokkal, másrészt ha tudna, se hallgatna a fülére, mert a lefektetett szabályok számára mindennél fontosabbak); szóval, Beckmesser idecitálása óhatatlanul valamiféle értékítéletet sugallt volna, amitől tartózkodni szeretnék. De térjek a tárgyra.
Megjelent egy zeneszerző-generáció (külföldön is, itthon is), amelyik nem óhajtja folytatni azt az utat, amelyen addig a zene haladt. Hogy ez az út vezet-e valahová, vagy zsákutca, nem lehet biztosan megmondani. Tény, hogy már Honegger látta, a zene évszázados tonális szerkezetét értelemszerűen nem lehet, csak annak teljes tagadásáig föllazítani-lebontani. Más szóval – és Lázár Ervintől kölcsönözve a képet –, a lyuk a zoknin nem nőhet tovább, mint ameddig még van zokni. Ebben az értelemben a zene csakugyan zsákutcába jutott. Viszont a zenének a harmóniavilág messze nem az egyetlen paramétere, így az újításoknak óriási terük lehet még. Gondoljunk csak a repetitív vagy a tisztán ütőhangszeres zenére.
Az említett újabb generációs szerzők egy (nagy) része alkalmasint úgy gondolhatja, hogy vagy nincs több lehetőség, vagy a megmutatkozó lehetőségek is csak további zsákutcák (mint az édesvízi hydra metszetben), miért is a visszakanyarodást választották. Mégpedig egy olyan hangzó közegbe, melyben a muzsika főbb paraméterei (dallam, harmónia, ritmus) nagyjából megegyeznek a zenei romantika ilyetén paramétereivel. (Ezt az irányzatot – hatalmas kreativitással – újromantikának nevezték el.)
Mármost az nem új jelenség, hogy zeneszerzők (egyesek vagy éppen sokan) nem az újítók táborát gazdagítják. Ép ésszel meg nem fordulna a fejünkben, hogy Palestrinát maradinak tartsuk, amiért abban a stílusban alkotott (vagy inkább: azt a kompozíciós technikát alkalmazta), amelyet választott magának, miközben körülötte rendkívül izgalmas dolgok történtek. Nem nevezzük J. J. Fuxot kockafejűnek, amiért (éppen Palestrinát követve) úgy komponált, ahogy. Miközben… Dohnányit sem tekintjük avíttnak, amiért a brahmsi vonalat követte. Miközben Bartók… És meg lehet még említeni Szokolay Sándort, Petrovics Emilt, Vajda Jánost stb.
(Más kérdés, hogy kinél találjuk meg azt a mesterségbeli tudást és szellemi tartalékot, ami teljesen fontatlanná teszi a felvetést, hogy az illető újító vagy összefoglaló-e. Le lehet adni a szavazatokat az egyes nevekre, én nem akarok állást foglalni.)
Csakhogy. Az, hogy a múltba történő visszatekintés trenddé, meghatározó vonulattá (méghozzá nemzetközivé) válik, új jelenség, mármint zenetörténeti mércével mérve. Itt már nem annyira a komponista egyéni beállítottságáról van szó, hanem egy kollektív hozzáállásról, amit kínomban (mert nem találtam jobb kifejezést) az „idők szavának” nevezek.
Néhány név itthonról: Beischer-Matyó Tamás, Gyöngyösi Levente, Horváth Márton Levente, Zombola Péter. Külön érdemes megemlíteni (az iméntieknél idősebb) Orbán Györgyöt, aki kimondottan „avantgárdnak” indult, és aztán hirtelen váltással „konzervatív” lett.
És most áll elő a paradox helyzet. Ha az újromantika mint irányzat az ez idő szerinti legutolsó (vagy nagyjából a legutolsó) vonulat, úgy átfordulnak az értékelési szempontok. Akkor tartok lépést a korral, ha visszatekintő szerzők zenéjét kedvelem, és akkor vagyok maradi (vagy legalábbis lemaradva), ha az útkeresők muzsikája mellett teszem le a voksomat.

Mint láthattuk, az eddig írtakban igyekeztem kerülni az állásfoglalást, ezért is neveztem meg néhány zeneszerzőt, hiszen nem elmarasztalólag nyilatkoztam róluk. Mindezzel együtt szeretném jelezni, hogy számomra rokonszenvesebb az új utak (esetleg mégoly bizonytalan kimenetelű) keresése, mint az újraélesztési eljárásokkal komponált (esetleg mégoly fogyasztható) zene. Bár természetesen mindig az egyes művekről kell eldönteni, hogy nekem kedvesek-e vagy sem.
Jelen poszt megírására konkrét élmény indított. Nemrég hallottam Tihanyi László művét, a Passacaglie címűt szóló mélyhegedűre és zenekarra. Tihanyi például határozottan az „avantgárd” mellett áll ki. Rendkívül érzékeny, úgy értem, intellektuálisan is érzékeny szerző, aki minden pillanatban nagyon tudja, mit akar, anélkül, hogy ez a nagyon tudás valamiféle papírízű eredményt szülne. Olcsó dolog lenne azt mondani: becsüljük meg az újító bátorságát ahhoz a magatartáshoz képest, amely óvatosan csak a már bevizsgált forrásból merít. Olcsó lenne, mert csak ettől még írhatna rossz zenét is. Csakhogy Tihanyinál minden hang igazolja az irányt is és az egyéni szándékot is. Én legalábbis fürdőzöm a zenéjében. Egy kis ízelítő a Passacagliéből.


2012. március 9., péntek

Zenei Matrjoska-babák




Földes Imre születésnapjára, ismét

A Matrjoska-baba szellemes találmány: meghökkent és mulattat a látvánnyal, hogy ugyanaz lehet kicsi is, nagy is, és fokozza a látvány csiklandós voltát, hogy a figurákból nemcsak kettő van, hanem sorozat, ráadásul ennek a sorozatnak a tagjait egymásba lehet helyezni.
Ezúttal nem a színdarabba ágyazott színházasdira vagy az opera cselekményében felbukkanó zenei tevékenységre célzok (ezekről itt írtam), hanem egy zenei szerkesztési elvre, melynek alkalmazása izgalmas eredményeket produkál.
Annak a lehetőségnek az alkalmazása, hogy ugyanazt a dallamot különböző léptékekben is elő lehet adni (magyarul: gyorsabban vagy lassabban), valószínűleg egyidős a többszólamú zenével. Természetesen itt mindig viszonyításról van szó, arról, hogy egy bizonyos – a többi vagy egy másik szólam mozgásából kirajzolódó – tempóban az adott dallamot lépkedősre vagy sietősre írjuk, tehát hogy a polcon nagy vagy kis Matrjoska-babát látunk. Zenei Matrjoska-babáról értelemszerűen akkor beszélünk, ha ugyanaz (vagy nagyjából ugyanaz) a dallam megjelenik lassú és gyors változatban is. (A dallamok nyújtását/zömítését szakszóval augmentációnak/ diminúciónak nevezzük.) Elvben egy dallamot tetszőleges mértékben lehet lassítani/gyorsítani, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a szerzők az esetek döntő többségében az 1:2, illetve 2:1 arányban, ritkán az 1:3 vagy 3:1 arányban augmentálnak vagy diminuálnak. Ahogy mondom, az európai zenetörténet hemzseg a zenei Matrjoska-babáktól, most csak néhány példát mutatnék. (Hadd javasoljam a hangzó példák többszöri meghallhatását; nem biztos, hogy a bemutatni kívánt jelenség elsőre „átjön”.)
Két lehetőség áll a komponista rendelkezésére.
1) Kirakja a polcra a Matrjoska-babákat, a különböző tempójú dallamokat egymás után mutatja be. Az első két példa Schumann I. szimfóniájából való, a harmadik Berlioz Fantasztikus szimfóniájának fináléjából van. Figyeljük meg, hogy a kétszeres diminúciók alatt a harangütések tempója nem változik.
a)
b)
c)


2) Ha a zeneszerző meg akarja villantani szakmai felkészültségét, akkor röntgenképet készít az egymásba csomagolt Matrjoska-babákról. Ilyenkor az augmentált, illetve diminuált dallamok egyszerre szólalnak meg; ehhez persze, úgy kell megválasztani a dallamot, hogy az (azok) ilyetén felrakásban is jól szóljon (szóljanak). 


A két hangzó példa Brahms Német requiemjében található. (A fülek munkára fogása érdekében nem mellékelek kottapéldát.) 
a)


Nyilván furcsállnánk, ha Johann Sebastian Bach nem élt volna ezzel a lehetőséggel. Szerencsére Bach nem hagyott bennünket cserben, ő is „legyártotta” a maga zenei Matrjoska-babáit. Egy példa:



A fenti példákban a Matrjoska-babák szerepeltetése még inkább szakmai fogás, bár az elismerő csettintésen kívül nyilvánvalóan valamiféle hangulati környezettel is bír. Akárcsak a bevezetőben emlegetett tényleges M-babák látványa: két különböző méretű M-baba egymás mellett több információt sugall, mint egy-egy külön.
Van azonban az M-babák alkalmazásának egy olyan vetülete is, amely nem kis mértékben meghatározza egy adott zenemű dramaturgiáját, illetve előidézi a befogadó aha-élményét.
Miről van hát szó?
Arról, amikor a zeneszerző nemcsak megteremti a M-babákat, hanem rögtön el is idegeníti őket egymástól, olyannyira, hogy nehéz is felismerni, hogy M-babák vannak jelen. Ez úgy történik, hogy adott művön belül, jól elkülöníthető részekben, gyakran külön tételekben megjelenik nem is a dallam, hanem már motívum vagy téma, ami másik helyen augmentálva vagy diminuálva újra fölbukkan. Már a két Schumann-példa is kifogástalan, de lássunk még egyet! (Mahler V. szimfónia, 4. és 5. tételéből.)


Ezt a fajta M-babázást csírájában már Beethovennél is ki lehet mutatni, de igazából a romantika élt vele. Kellett is, hiszen az egyre nagyobb zenei épületekhez egyre erősebb kötőanyag vált szükségessé. Más szóval, a bécsi klasszicizmus számos zenei paramétert érintő megkötöttségét lassan elhagyó zenét többek közt az ilyen motivikus eszközök segítenek megóvni a széteséstől.

2012. február 17., péntek

Hírlap-parafrázisok

A műfaj, persze, nem új, elég Karinthy, Raymond Queneau vagy Varró Dániel nevét megemlítenem. Adott egy téma, rövid jelenet, vers vagy párbeszéd, amire különböző korszakok, illetve szerzők stílusában lehet változatokat készíteni.
Az alább következőt én követtem el, és az ez évi családi farsangon adtuk elő szűkebb és tágabb családunk tagjaival.
Vélhetőleg az ókori görög változat hagy kívánnivalót maga után. A IV. és V. változatban a beszélő nevek alkalmazása ötletszerű volt, és nem törekedtem a következetességre. A szövegbe egy-két helyen az előadás óta belejavítottam.

Téma
– Jó napot!
– Jó napot!
– Kérek Esti Hírlapot.
– Hírlapot?
– Hírlapot.
– Elfogyott.
– Elfogyott?
– Elfogyott.
– Jó napot!
– Jó napot!



Var. I. (Szophoklész)
Polgár 
Üdvöz légy, hírnök, ki híreket hozol ma.

Hírnök 
Légy üdvöz, polgár, ki mindezt várva vártad.

Polgár 
Miért beszélsz elmúlt időben, hírnök?
Hiszen tudod, hogy híreidre szomjazom.

Hírnök 
Vándor, a szomjad oltsad máshol: Héliosznak
Tüzes szekérje már alászállt távol hegyek
Ormán. És mi emlékünkre méltó hír
Vagy történés esett, az mind elszállt e langyos,
Balzsamos és illatozva szellős estén.

Polgár 
Akkor hát fájón, üresen marad elmém,
És ugyanoly üresen jár szívem is.
Vedd most búcsumat, te szófukar kegyetlen!

Kar
Ó, mily kín és balsors, hogyha az ég így büntet.
Nézd, hogy lépdel a bús utazó mind messzebb járva,
és egyedül van. Még a reménység hogyha kísérné…
Ámde a cél így annyira távol. (Itt a katharszisz.)



Var. II. (Shakespeare)
Ashton 
Üdvöz légy, jó uram! A pergamennek árát
Vegyed!

Rodwick 
           Kérlek, ne kínálj pénzt papírért,
mely volt, de mások szétfutottak véle.

Ashton 
Papír, de fontos! És eddig még mindig
Megkaptam, s árát át is adtam néked.

Rodwick 
Méltányolom, de mért, hogy este jöttél?
Ilyenkor már a pergamen csak emlék.
A hírvivő szavak elszálltak lenge légen,
S a kézzel írt valóság már csak álom.

Ashton 
Tán gúnyolódni próbálsz rajtam? Éppen
Te, ki hű kereskedőként mondod,
Hogy mindig számítsak segédkezedre,
Ha esti órán pergamenre vágyom.

Rodwick 
Nagy jó uram, e korban immár minden
Megváltozott. Mi hajdanán magától
Értetődött, az ma kegy s szeszélynek
Bízhatatlan, rút-ravasz szolgája,
S miben még hittünk egykor elvakulva,
Esetlegesség hálójában fickánd.
Vagy van, vagy nincs…

Ashton 
                               Tovább ezt már ne folytasd!
Pimaszságodra mentséget az ég nyujt,
De kardom adja a feloldozást.
(ledöfi)
Esetlegesség meg nem törhet engem.
A vélhető-ből biztos-at csinálok,
S a pergamen enyém lesz még ez éjjel.



Var. III. (Molière)
Orgon 
Nos, gyermekem, remélem, nem üres kézzel jössz,
És nálad van a várva várt papír, az eszköz,
Mely hírre való szomjam, mint hűs forrás oltja,
Mert általa ismert az udvar üdve, gondja.

Dorine 
Jó atyám, kérem, nézze el most ezt nékem,
És ne gondolja azt, hogy engedetlenségem
Lett volna oka… hisz nem vagyok oly bátor,
De ma…

Orgon 
        Mondd ki hát!

Dorine 
                               …lekésett az újságról.

Orgon 
Ugye, csak tréfálsz, lányom, mondd, hogy tréfálsz, kérlek,
Mert ha ez valóság, menten szétvet a méreg.
Hiszen tudod, hogy számomra mit jelent, és
Mennyire fontos az udvari jelentés.
De látom ám szemeden, hogy mindez csak tréfa,
S az udvari jelentést megkaphatom még ma.

Dorine 
Atyám, a helyzet…

Orgon 
                            Nos?

Dorine 
                                  …jóval…

Orgon 
                                               Hogyan?

Dorine 
                                                        …súlyosabb.

Orgon 
Úgy érted, hogy…

Dorine 
                              Nincs jelentés ma már egy darab.

Orgon 
Tönkretettél! Nem kaptam meg azt, mire vágyom.
Távozzál, hálátlan! Nem vagy többé a lányom.



Var. IV. (Ibsen)
Lajhar 
Kedves Eljövendsen, már aggódva vártam.

Eljövendsen 
Aggodalomra semmi ok, drága barátom. Ahogy itt, Björtknudskillében mondják, zuzmóba nem vág a villám.

Lajhar 
Nem értek egyet a hasonlatával. A zuzmó jelentéktelen, erről szól a mondás. Ön azonban magasra hivatott. Emlékszem, a találmánya…

Eljövendsen 
Kérem, hagyjuk ezt!

Lajhar 
Nem lehet örökké a szőnyeg alá söpörni a tényeket. A találmány, melynek segítségével a kemény tojás ismét nyers lesz…

Eljövendsen  (indulatosan)
Kértem, hogy ne feszegessük! A tojáslágyító megbukott. Meg kellett buknia. Mert a perc-emberek – úgymond, a köz javára – megbuktatták.

Lajhar 
Kérem, bocsásson meg, nem akartam sebeket felszakítani. (szünet) A Norska Dagbladot elhozta?

Eljövendsen 
Sajnos, rossz hírem van. A nyomdászok sztrájkolnak.

Lajhar 
Hogyan? Azt akarja mondani, hogy…

Eljövendsen 
Nem akarom, kénytelen vagyok. A nyomdászok sztrájkolnak. Ma este nincs Norska Dagblad.

Lajhar 
De hát, ez lehetetlen! Megkezdődtek a tárgyalások a szakszervezetekkel?

Eljövendsen  (hidegen)
Nem. A nyomdászok nem akarnak tárgyalni.

Kjerstin  (belép)
Nem, Eljövendsen, vessünk véget a hazugságoknak. Szellőztessük ki végre életünk áporodott levegőjű szobáit. (Lajharhoz) Én, érted? Én vettem meg az utolsó számot.

Lajhar 
Hogy micsoda?

Kjerstin 
Jól hallottad. Semmiféle sztrájk nincs. Én vásároltam meg a mai Norska Dagblad utolsó példányát.

Eljövendsen 
Figyelmeztettem, asszonyom, ez korai

Kjerstin 
Korai? Hát meddig és mire kellett volna várnom? Az ifjúságom lassan így is elszáll. Miféle megalázó helyzet, hogy én csak másodiknak jutok az újsághoz?!

Lajhar 
De kedvesem…

Kjerstin 
Elég a szóból! Mostantól ugyanannyi jogom van az újságra, mint bárki emberfiának. Végre ledől a hazugságokból és előjogokból állított torony! (kirohan)

Lajhar 
Elment. S ha sejtésem nem csal, vissza se jön többé.

Eljövendsen 
Ne vegye a szívére, barátom. Ez a lázadás mégiscsak egy ember lázadása. Jobb, mint egy nyomdászsztrájk.

Lajhar  (nem figyel)
Elment. Viszi az újságot.



Var. V. (Csehov)
Tanya Scsebarina
Hogy ízlik a pirog, Pavel Fjodorovics?

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk
Nem is tudom, Tanyácska. Ma valahogy mintha sótlan lenne. És mintha túl lenne sózva. Mintha egyszerre túl sós és sótlan volna. Már bocsánat.

Igor Szemjonovics Bajuszkin
Mintha ma minden másmilyen lenne. Jól mondom, Tanya Scsebarina?

Tanya Scsebarina (kis szünet után)
Igen. (szünet) Jól beszél, Igor Szemjonovics.

Igor Szemjonovics Bajuszkin  (szünet után)
Mintha ma még a nap is keleten kelt volna.

Tanya Scsebarina
Miért, máskor nem ott szokott?

Igor Szemjonovics Bajuszkin  
De, igen, Tanya Scsebarina. De máskor ott is várom el. De ma valahogy, tudj’isten, úgy találtam volna rendjén valónak, ha nyugaton kel.

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk
Erre tessék: keleten kel.

Igor Szemjonovics Bajuszkin
A számból vette ki, Pavel Fjodorovics, a számból vette ki.

Tanya Scsebarina  (szünet)
Akarja, hogy szóljak a pirog ügyében, Pavel Fjodorovics?

Igor Szemjonovics Bajuszkin  (közbevág)
Úgy hírlik, Kuckov járásban föllázadtak a muzsikok a pirog miatt.

Tanya Scsebarina
Ott is sótlan volt?

Igor Szemjonovics Bajuszkin
Nem, ott túl zsíros.

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk
Hm, azért arról a muzsiklázadásról szívesen megtudnék többet. (szünet) Itt valami lappang. (szünet) Igaz is, ma nem kaptam meg a Vecsernaja Gazetát. (hosszú szünet)

Tanya Scsebarina
Nem, Pavel Fjodorovics. (szünet) Valóban nem.

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk
De hát, hogy lehetséges ez? Nem maradhatok újság nélkül. Azt hiszem, ezt bárki beláthatja, hogy nem maradhatok újság nélkül.

Tanya Scsebarina
A pirogos üzent, hogy nincs több Vecsernaja Gazeta.
(hosszú, döbbent csönd)

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk  (magának)
A pirogos üzent.

Igor Szemjonovics Bajuszkin
De hát ez vérlázító! Törvényileg kellene…

Tanya Scsebarina  (közbevág)
Igor Szemjonovics, ebbe ne szóljon bele, kérem.

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk  (szünet, majd föláll)
Bemegyek Moszkvába.

Igor Szemjonovics Bajuszkin
Elment az esze, kedves barátom?

Tanya Scsebarina  (kétségbeesetten)
De hát gondolja meg, Pavel Fjodorovics! Mi keresnivalója volna Moszkvában?

Pavel Fjodorovics Ablakcsuk
Talán ott… talán ott még akad a számomra valami… egy hírlap… egy hírlapocska (távozik)

Igor Szemjonovics Bajuszkin  (elgondolkozva, maga elé)
Miért nem nyugaton kelt fel?



Var. VI. (Molnár Ferenc)
Bánlakfalvy   
Jó estét, Zsurlóssy úr! (mint aki csak most veszi észre) Á, a nagyságos asszony is itt van. Kezét csókolom.

Zsurlóssyné   
Üdvözlöm, kedves Bánlakfalvy.

Zsurlóssy   (zavarban)
Jó estét. A… szokásost?

Bánlakfalvy   
Igen. Az Esti Hírlapot mint a Messiást, úgy várom.

Zsurlóssy   (kínban)
Nos, hát, hova is tettem… az előbb még megvolt. (keresgél)

Zsurlóssyné   
Miért ott keresed? Nem a másik polcon szokott lenni?

Zsurlóssy   
Édes fiam, nem először csinálom…

Zsurlóssyné   
Éppen ezért csodálom, hogy nekem kell megmondani, merre…

Zsurlóssy   
Nem kell. Sőt, nem is szükséges. (Bánlakfalvyhoz) Igazán röstellem, de elfogyott. (a feleségéhez) Te is figyelmeztethettél volna, fiam, hogy… rém kínos… de persze, neked fontosabb volt a tejesembert leszidnod. És milyen kifejezésekkel…

Zsurlóssyné   
Mondd, fiam, muszáj mindent szóvá tenned?

Zsurlóssy   
Nyugodj meg, fiam, a negyedét sem teszem szóvá.

Bánlakfalvy   (közbevág)
De igazán, miattam ne csináljon kázust.

Zsurlóssy   
Szó sem lehet róla. Elmegyek a raktárba, hozok hírlapot. Egy perc. (a feleségéhez) Fiam, te szórakoztasd, légy szíves, Bánlakfalvy urat. Egy perc. Vagy kettő.

Zsurlóssyné   
Fiam, ha nem tudnád, én nem a te klienturád mulattatására vagyok itt. Megkerestelek, hogy megbeszéljük a tejesember dolgát, de ami a vevőidet illeti, már megbocsáss…

Zsurlóssy   
Egy perc. Vagy kettő. Azonnal itt vagyok az újsággal. Egy perc. (sietve el)

Bánlakfalvy   
Aranka, ez valami csodálatos volt. Ahogyan ezt kitervelte… végre magunk vagyunk.

Zsurlóssyné   
Félreértésben van, kedves Bánlakfalvy. Én most tényleg nem fogok itt maradni. Ha holmi kellemes liaisonra számított, hát csalódnia kell.

Bánlakfalvy   (megdöbbenve)
De hiszen megbeszéltük. Kimódoltuk.

Zsurlóssyné   
Sajnálom, Ede. Meggondoltam magam.

Bánlakfalvy   
Kimódoltuk. Megbeszéltük.

Zsurlóssyné   
Mondja, látta maga az uram arcát az imént? Mondott magának az az arc valamit? Mert nekem mondott.

Bánlakfalvy   
Gyakran beszélget az ura arcával?

Zsurlóssyné   
Kár gúnyolódnia. „Belehalok, ha a vevőmet nem tudom maradéktalanul kiszolgálni.” Ezt mondta az az arc. És megbocsásson, barátom, én egy ilyen arcot képtelen vagyok megcsalni. Én ennek az arcnak örök hűséget fogadtam, de csak most ébredtem rá, miért. (vár, hogy Bánlakfalvy mond-e valamit, de az nem szól) Nos, Isten önnel. (el)

Bánlakfalvy   
Hűség az archoz. Ez frappáns. Színműíró tollára való.

Zsurlóssy   (visszatér az újsággal)
Egy perc volt. Vagy kettő. Megvan az újság. (körülnéz) De hol a feleségem?
(Mindketten némán néznek egymás szemébe. Zsurlóssy átnyújtaná az újságot, de Bánlakfalvy nem veszi át.)

Függöny