Más máshogy gondolja I.

NÉMETH PETÚNIA – FENYŐ LUCA:

Az erőszak, a szadizmus és az önbíráskodás minden jel szerint kigyomlálhatatlan apoteózisa

Ha Fazekas Mihály életművéről megkérdezzük akár a legműveltebb olvasót is, valószínűleg csak A kelletekorán jött csendes esőhöz című versét fogja megnevezni, már persze, legismertebb műve után. Igen, Fazekas tipikusan egyműves szerző, és talán okkal-joggal gondoljuk, hogy nem véletlenül. Legismertebb műve, a Lúdas Matyi (helyesen: Ludas Matyi) viszont rendkívüli népszerűségre tett szert, az általános iskolai irodalomoktatásban például megkerülhetetlen anyag.
De vajon tényleg?
És miért is?

Rögtön a felütéssel gond van. Két bevezetés is áll a mű elején, egy a „kiadótól” (aha, persze), mely szabadkozva hárít: nem tudja, honnan is ered a szöveg. Egy pedig a költőtől, melyben biztosítja olvasóját, hogy a „regében” előforduló társadalmi igazságtalanságok csakis a régmúltban történhettek meg, a jelenben ilyesmi elő sem fordulhat. Hihetnénk, ez irónia, csakhogy az ajánlás utolsó versszakában Fazekas ismét nyomatékosítja, hogy a munka – úgymond – a tudta nélkül terjedt.
A „rege” négy részből áll – ahogy Fazekas nevezi, „levonásból”. Az igekötők cseréje (hogy ugye, nem felvonás, hanem levonás, hahaha) önmagában nem valami épületes poén, de itt szomorú plusz jelentést hordoz: mindegyik részben verés lesz.
De haladjunk sorjában. Miféle tulajdonságokat hordoz a főhős?

Már csak elég az, hogy: vólt hajdann egy öreg asszony.
Özvegy vólt, s egy rossz fia vólt. Ez munka fejében
Nyáron a legyet a szárán csapkodta napestig,
Télen a tüzelő mellett a piszkafa végén
Ácsorgott el egész napokat; jó anyja eléggé
Zsémbelt rá; de akár a száraz falra marokkal
Borsót hintett vólna, szitok, mocsok és a hurítás
Annyit tett Matyinak (Matyi vólt neve a sihedernek).

Ez egy népmesében elmegy. (Ámbár miért is?) Lusta, dologtalan fiú, de nagy testi erejével számos nehézséget legyőz. De egy verses mese hősévé megtenni egy ilyen figurát? Persze, ne ítéljünk korán, a jellemfejlődés és a lelki nemesedés előtt szabad az út.
Ezek után megismerhetjük a negatív hőst, Döbrögit.

[…] a hatalmas
Döbrögi úr örökös jószágában, ki magáról
Azt tartotta, hogy ott neki a Felség se parancsol;
Amit akarta, a' vólt törvény, s tetszése igazság. -
A portékáknak maga szokta kiszabni az árát,
És amely darabért többet mert kérni az áros,
Elkonfiskáltatta, meg is büntette keményen.
Hogyha pedig nétán más olcsón vett meg akármit
És neki megtetszett, csak azért kivetette belőlle,
Hogy fenntartódjon fegyverrel nyert ösi jussa.

A legnyakasabb Fazekas-rajongók is beláthatják, hogy ez a leírás minden, csak nem árnyalt jellemzés. Mintha egy képregény túlrajzolt alakját látnánk. A következő rész még életszerűtlenebb.

Döbrögi vág egyet sinkójával; nosza három
Fogdmeg toppan elő; Matyit a kastélyba cibálják;
Lúdjait elhajtják; és a kapu közt hevenyében
Ötvent vágnak rá, mellyet süvegelve faránál
Egy ispán híven számlált, és Döbrögi bőrös
Karszékből szemlélt.

Kivittek egy bőrös karszéket a kastély elé, hogy Döbrögi onnan nézze a verést? Furcsa volna. Ám a teljesen valóságidegen narráció folytatódik a második „levonásban” is. Kétszáz fejszést rendeltet a magát ácsnak kiadó Matyi az erdőbe. A favágók természetesen egyszerre kezdenek el fát vágni, senki sem hagyja abba hamarabb, nem is hagyhatja, különben esetleg megzavarná Matyit, aki éppen bosszúját tölti ki Döbrögin. És még egy idézet:

Már jobbára ledöntve hevert a címeres erdő
Legszebb része[…]

Hogy valamit a „pozitív hős” tevékenykedésének ökológiai vonzatairól is.
De nem ez a fő baj.
Itt akár be lehetne fejezni. Nem túl jó szájízzel, de még a tűréshatáron innen. Hanem Matyi – amint fenyegetőleg ígérte – háromszoros bosszút akar állni. Hogyhogy, mi jogon? Vagy jogról itt teljesen megmosolyogtató érdeklődni?
Matyi ki sem várja, hogy a – mondjuk, hogy okkal – bántalmazott Döbrögi fölépüljön. Az életszerűség itt is hagy kívánnivalókat maga után. Matyinak egy-két hét elég, hogy kitanulja az orvosi, de legalábbis a gyógyszerészi szakma csínyját-bínyját. Ezalatt Döbrögi illendően sérült maradt, alig gyógyult. (Ezek szerint bőven nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.) Matyi pedig magát orvosnak kiadva másodszor is megveri Döbrögit. Hogy valamit a hippokratészi esküről is. De még ez sem elég: a ludak árát is elszedi másodszor is!
Alighanem Fazekas is érzi a dolog visszásságát, mert így ír:

Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszontalan, ő már
Tudj' Isten hol járt, bizonyos, hogy csalfa örömmel
És degesz erszénnyel tért meg Skorbuntzius úrhoz.

(Kiemelés tőlünk: N. P., F. L.)
És hogy a helyzet teljesen délibábos legyen, kerül egy ló, az ország leggyorsabb lova, ezt, illetve gazdáját használja fel (vagy inkább ki) Matyi, hogy Döbrögit harmadszor is megverje, és – természetesen – a ludak árát is újfent elszedje tőle.
Ám a „rege” nem ezzel a jogi nonszensszel ér véget.

Azzal lóra kapott, s elment dólgára örökre.

Tehát szó nincs arról, hogy Matyi megvásárolná a bőrét a vásárra vivő siheder gyors lovát, amint azt ígérte. A történet legvégén meg akár hahotára is fakadhatunk: Döbrögi megjavul!
Ez volna tehát a XIX. század eleje magyar irodalmának egyik csúcsa. Végül is, ha a médiából áradó – és a gyerekekre bizonyítottan károsan ható – erőszak történetét vizsgáljuk, akkor a Lúdas Matyiban valóban figyelemre méltó alapkőre bukkanunk.

(folytatjuk)