Egy korábbi bejegyzésemben már beszámoltam arról a szinesztéziás jelenségről, mely nálam az egyes zenék „férfi” vagy „női” jellegében (érzetében) mutatkozik meg. Arra is kitértem, hogy két szerző, Bach és Bartók kifog rajtam, őket, illetve a zenéjüket nem tudom besorolni a bennem feminin vagy maszkulin képzeteket keltők közé.
Ez némi árnyalásra szorul. A Bach-életműben találtam egy kimondottan férfias darabot. (Nyilván találhattam volna többet is, esetleg valamely mű részletét, de most ezt találtam mint legmarkánsabbat.) A d-moll versenyműről van szó, melyet némi anakronizmussal zongoraversenynek szokás nevezni. Mindhárom tétele máshogy férfias: az első a lovagi férfiasságot testesíti meg, a középső borongása már-már Brahmsot idézi, a harmadik pedig… de inkább hallgassunk bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése