Lóhere Pál verse (meg még egy)

Tavaly ilyenkor azon keseregtem, hogy Birtalan Balázs születésnapjára nem tudtam összetákolni egy verset, holott egy évvel korábban ugyanazon alkalomra költeményt (ennek az alján olvasható) kaptam tőle. Akkor egy üveg bodzaszörpöt ígértem neki poéma helyett.

Azt sem tudtam odaadni. Elég idióta helyzet, hogy noha egy városban dolgozunk, nem sikerült egy év alatt a találkozót összehoznunk. Balázs most már eggyel több évjárat bodzaszörp közül választhat.

Jó hír viszont, hogy ezúttal verset is tudok küldeni. Sajátot ugyan még mindig nem, de a fordítás már szinte saját, nemde? A(z első) verset az is izgalmassá teszi, hogy szerzőjét inkább – sőt, talán kizárólag – úgy tartjuk számon mint jelentős festőt.

 

Als ich noch ein loser Schelm war

Als ich noch ein loser Schelm war,

wußte ich freche Lieder.

Einen Vers weiß ich noch:

«Er kam herunter und sie kam nieder.»

Die übrigen hat der Wind verweht.

Jetzt geb' ich mir Mühen und bin bieder.

Amíg szabad fickó voltam

Amíg szabad fickó voltam,

járta sok pimasz nóta.

Egyre még emlékszem:

„A srác betolta, a nő kihordta.”

A többit meg elfújta a szél.

Már rangomon munkálok azóta.

Paul Klee, 1903

Mármost, a fordítással jólesett eljátszani, de azt gondolom, Klee-t továbbra is inkább képzőművészeti munkásságáért szeretem. A bennem maradt hiányérzetet egy másik vers lefordításával szüntettem meg.

 

 IV.

When the shy star goes forth in heaven,

    All maidenly, disconsolate,

Hear you amid the drowsy even

    One who is singing by your gate.

His song is softer than the dew

    And he is come to visit you.

O bend no more in revery

    When he at eventide is calling

Nor muse: Who may this singer be

    Whose song about my heart is falling?

Know you by this, the lover's chant,

    'Tis I that am your visitant.

IV.

Ha az égen pisla csillag jár,

   S minden dolog bús-szemérmes,

Hallgasd csak, ki dalol kapudnál,

   Ha esténk álmos-nehézkes.

Dala harmatnál is enyhébb,

    Hozzád jött ez éji vendég.

Ó, ne dőlj álmodba vissza,

   Hogyha ő esti órán szól, hív,

Ne is töprengj: „Kinek issza

   Megejtő dalát e szomjas szív?”

Vágy dalával hívlak téged,

   Ismerd föl bennem vendéged.

(James Joyce: Kamarazene; mindkét verset ford. Jgy 2012 októberében, Birtalan Balázs születésnapjára)