5 új fordítás

Ez most kicsit eltér a szokásostól. Általában ha verset fordítok, azt többé-kevésbé hirtelen felindulásból teszem (ezt, persze, kéretik szabadon értelmezni). Ebben az esetben évek óta készültem a fordításra.

Továbbá, ha fordítok, a verset – természetesen a hatása alá kerülve és a legnagyobb tisztelettel-áhítattal, de – afféle „munkadarabként” kezelem. Ezúttal azonban a versek olyan súllyal nehezedtek rám, amiről nehéz szólnom.

428 verset tartunk számon, melyet Friedrich Rückert (1788–1866) két gyermekének elvesztése fölött érzett gyászában írt. Ezekből választott ki Gustav Mahler ötöt és zenésítette meg őket, én ezeket a verseket fordítottam le. Mahlernél gyakorlat, hogy kisebb módosításokat eszközöl a szövegen. Én maradtam az eredeti Rückert-verseknél, kivéve a harmadikat, ahol a Mahler-féle változatot erősebbnek, koncentráltabbnak tartottam.

1

Nun will die Sonne so hell aufgehn,
Als sei kein Unglück die Nacht geschehn.

Das Unglück geschah auch mir allein,

Die Sonne, sie scheinet allgemein.

Du mußt die Nacht nicht in dir verschrenken,
Mußt sie ins ewige Licht versenken.

Ein Lämpchen verlosch in meinem Zelt,
Heil sei dem Freudenlichte der Welt!

        1

A kelő nap fénye úgy pásztáz,
Mintha nem történt voln’ semmi gyász

Az éjjel. A gyász csak engem sújt,
A reggel közönyös napfényt gyújt.

Nem zárkózhatsz be a komor éjbe,
Temesd el az éjt az örök fénybe.

Sátramban kihunyt egy kis lámpa.
Üdv, világ boldog fénysugárja!

      2
Nun seh' ich wohl, warum so dunkle Flammen
Ihr sprühtet mir in manchem Augenblicke,
O Augen, gleichsam um in einem Blicke
Zu drängen eure ganze Macht zusammen.

Dort ahnt' ich nicht, weil Nebel mich umschwammen,
Gewoben vom verblendenden Geschicke,
Daß sich der Strahl bereits zur Heimkehr schicke
Dorthin, von wannen alle Strahlen stammen.

Ihr wolltet mir mit eurem Leuchten sagen:
Wir möchten nah dir immer bleiben gerne,
Doch ist und das vom Schicksal abgeschlagen.

Sieh' recht uns an! denn bald sind wir dir ferne.
Was dir noch Augen sind in diesen Tagen,
In künft'gen Nächten sind es dir nur Sterne.

      2
Most értem én, mi villant oly sötéten
Olykor rám fénylő pillantásotokban,
Ti szemek, küzdve mindazért, hogy mostan
Együtt legyen erőtök mind, hogy értsem.

De nem értettem, mert csak ködbe néztem
A rám szőtt végzettől elvakítottan,
Hogy fényetek már arra visz, ahonnan
Minden fény származik e földön, égen.

Mert üzenet volt szemetek tükrében:
Be szívesen volnánk veled, de hol van
Szavunk a sors szavának ellenében?!

Pillantsál ránk, mert nemsoká távolban
Leszünk, s e néked kedves szempár fénye
Holnaptól ott ragyog a csillagokban.

      3
Wenn dein Mütterlein
tritt zur Tür herein,
Und den Kopf ich drehe,
ihr entgegen sehe,
Fällt auf ihr Gesicht
erst der Blick mir nicht,
Sondern auf die Stelle,
näher nach der Schwelle,
Dort, wo würde dein
lieb Gesichtchen sein,
Wenn du freudenhelle
trätest mit herein,
Wie sonst, mein Töchterlein.

Wenn dein Mütterlein
tritt zur Tür herein,
Mit der Kerze Schimmer,
ist es mir, als immer
Kämst du mit herein,
huschtest hinterdrein,
Als wie sonst ins Zimmer!
O du, des Vaters Zelle,
Ach, zu schnelle
erloschner Freudenschein!

      3
Mikor anyácskád
lép az ajtón át,

felé fordultombam,

nem rá nézek nyomban,

elsőre még nem

arcát keresem,

hanem azt a helyet,

ott, a küszöb felett,

ahol felbukkan

pofid vidoran,

és ragyogva nevet,

s jössz az ajtón át,

édes kislánykánk. 

Mikor anyácskád

lép az ajtón át,

gyertya lángja lobban,

s nézném, ahogy szoktam:

követed anyát,

így jössz surranvást,

s itt vagy a szobában.

Ó, apádból boldogabb

rész! Kilobbant

hamar ez örömláng!

      4
Oft denk' ich, sie sind nur ausgegangen,
Bald werden sie wieder nach Haus gelangen,

Der Tag ist schön, o sei nicht bang,

Sie machen nur einen weitern Gang.

Ja wohl, sie sind nur ausgegangen,

Und werden jetzt nach Haus gelangen,

O sei nicht bang, der Tag ist schön,

Sie machen den Gang zu jenen Höhn.

Sie sind uns nur voraus gegangen,

Und werden nicht hier nach Haus verlangen,

Wir holen sie ein auf jenen Höhn

Im Sonnenschein, der Tag ist schön.

      4
Gyakran gondolom: csak kirándulnak,

És nemsokára már hazaindulnak,

Szép az idő, szíved reszket?,

Hiszen csak egy nagy sétát tesznek.

Igen, ők most csak kirándulnak,

És e percben hazaindulnak,

Szíved reszket? Szép az idő,

Ők csak ott vannak a hegytetőn.

Nem, ők már végleg elvonultak,

És haza soha többé nem jutnak,

Keressük őket a hegytetőn,

A napfényben. Szép az idő.

      5
In diesem Wetter, in diesem Braus,

Nie hätt' ich gesendet die Kinder hinaus;

Man hat sie hinaus getragen,

Ich durfte dazu nichts sagen.

In diesem Wetter, in diesem Saus,
Nie hätt' ich gelassen die Kinder hinaus,

Ich fürchtete, sie erkranken,

Das sind nun eitle Gedanken.

In diesem Wetter, in diesem Graus,

(Nie) Hätt' ich gelassen die Kinder hinaus,

Ich sorgte, sie stürben morgen,

Das ist nun nicht zu besorgen.

In diesem Wetter, in diesem Braus,

Sie ruhn als wie in der Mutter Haus,

Von keinem Sturme erschrecket,

Von Gottes Hand bedecket.

      5
Ilyen időben, zivatarban

a gyerekeket én itthon tartottam

volna, de menniük kellett,

tiltakoznom nem lehetett.

Ilyen időben, vad viharban

a gyerekeket menni dehogy hagytam

volna: jaj, megbetegszenek!

Hiú félelmek már ezek.

Ilyen időben, vad robajban

a gyerekeket menni dehogy hagytam

volna: jaj, holnap meghalnak!

– Most már fölös aggodalmak.

Ilyen időben, zivatarban

nyugosznak, mint anyjuk házában,

vihartól meg nem rettennek,

Isten ágyán pihennek.