Eggyel korábbi bejegyzésemet talán túl hamar publikáltam, a fordításokat még érlelhettem volna. Mert persze, nem bírtam ki, és megnéztem, mit alkottak a profik (Gergely Ágnes és Tótfalusi István), és az eredmény több mint nyomasztó volt. Azt sejtettem, hogy ha valaki olyan viszonyban van a nyelvvel, amilyenben ők, és még ráadásul költő is, az már a papírforma szerint is igazi költeményt hoz létre, társalkotója lesz Joyce-nak. Amit nem sejtettem, hogy az én munkám a nagyok árnyékában ennyire amatőr, iskolás tükörfordítás lesz.
Hanem, mondok magamba’, öngyalázásból nem élünk meg, csiszoljuk át, amit lehet. Így történt, hogy az első két verset (mármint a fordításukat) megpróbáltam némileg följavítani. Nem akartam meghagyni a gyengébbnek ítélt változatot, ezért az új fordítások az előző bejegyzésben, az eredeti helyen szerepelnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése